Vádemelést javasol a rendőrség pécsi tolvaj ellen
2018. január 11. csütörtök 09:38

Perceken belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki rövid időn belül egy pénztárcát, majd egy táskát is kitépett két nő kezéből Pécsett.
Rablás bűntett, lopás vétség és okirattal visszaélés vétség elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 22 éves helyi férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint 2017. október 4-én 8 óra körül Pécsett, a Rákóczi úton kitépte egy nő kezéből a pénztárcáját, majd elszaladt. Pár perccel később Pécsett, a Terracina téren ugyanez a férfi egy másik nő kezéből a táskáját tépte ki. A helyszínre érkező rendőrök egy közeli parkolóban perceken belül elfogták az előlük futva menekülő férfit, aki a rendőrök láttán útközben eldobta a táskát. A férfit a rendőrök előállították, gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmények elkövetését beismerte.
A gyanúsított ellen - előzetes letartóztatása mellett - folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

