Újabb háziorvosi rendelőket újítanak fel városszerte, hétszázmilliót költenek rájuk
2018. január 12. péntek 13:22

A következő időszakban 700 millió forintból újulnak meg háziorvosi rendelők Pécsett a keleti városrészben és a Mecsekoldalban - jelentette be Pécs alpolgármestere annak kapcsán, hogy átadtak egy új ügyeletes gépkocsit is. Pécs újabb 5 millió forintért vásárolt ugyanis új autót a kistérségi orvosi ügyeleti ellátás számára. Őri László hangsúlyozta: az elmúlt években minden területen igyekeztek fejlesztéseket véghez vinni az egészségügyben.
Az alpolgármester az autó pénteki átadásán elmondta: két autó szolgálja a kistérségi ügyeleteket. A másikat már 2017-ben újra cserélték.
Felidézte: 2010 óta Pécsett tudatos egészségfejlesztési program zajlik, amelynek részeként már mintegy 20 milliárd forintot költöttek el a városban infrastrukturális beruházásokra. Kitért rá: megújult a klinikai tömb, az onkoterápiás intézet, létrejött a regionális vérellátó, felújították a Lánc utcai rendelőintézetet, több háziorvosi és gyermekorvosi rendelőt.
- Az előttünk álló időszakban Kertvárosban is létrehozunk rendelőintézetet, előkészítés alatt áll az uránvárosi intézet fejlesztése - mutatott rá Őri László.
Az alpolgármester azt hangoztatta, hogy az infrastrukturális fejlesztéseknél is fontosabb az egészségügyben dolgozók megbecsülése. Ennek része, hogy a kormányzat nagyobb anyagi megbecsülésben részesíti a háziorvosokat, a város pedig az iparűzési adó megszüntetésével, az ügyeleti járandóságok 50 százalékos emelésével is segítette az orvosokat a közelmúltban.
A pécsi egészségügy alapellátás fejlesztései a háziorvosi rendelők megújításával folytatódnak, jelentette be az alpolgármester.
Kiemelte: most zárulnak a tervezési feladatok, s indulnak a közbeszerzések, így akár még idén megindulhat számos háziorvosi praxis rendelőjének megújítása a Mecsekoldaltól a keleti városrészig bezárólag összesen 700 millió forint értékben.
Hozzátette: cél, hogy a Lánc utcai pár évvel ezelőtti felújítása és az új kertvárosi átadása után a Veress Endre utcai rendelőintézet is megújuljon, ehhez a források biztosításán dolgozik éppen az önkormányzat.
Forrás: Pécs önkormányzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

