Úgy tűnik, még egy évig mégis maradhatnak az árusok a vásárcsarnokban

2020. december 02. szerda 08:54

Úgy tűnik, még egy évig mégis maradhatnak az árusok a vásárcsarnokban

Amint arról beszámoltunk, az árusok mellett a pécsiek körében is élénk tiltakozást váltott ki a városvezetés terve, mely szerint ideiglenes helyre költöztetnék a vásárcsarnok árusait, olyannyira, hogy több mint tízezer tiltakozó aláírás is összegyűlt. Az önkormányzat meghátrált, s most azt közölték, hogy még egy évig minden maradhat a régiben.

 

Azt írták,  "a kétéves csúszás miatt felgyülemlett problémahalmazt kell helyrehozni, ami komoly kihívást jelent, de már vannak eredmények - hangzott el a pécsi városvezetés és a Vásárcsarnok árusainak képviselőiből álló küldöttség kedd délutáni megbeszélésén. A felek egy hónap alatt másodszor ültek asztalhoz, hogy egyeztessenek az új csarnok építése és a régi csarnoképület felújítása miatt kialakult helyzetről.


A jelenlegi városvezetés kényszerhelyzetbe került 2019 végén az új Vásárcsarnok építése miatt.

Az új épületnek ugyanis addigra már állnia kellett volna, de a projekt több mint kétéves késésben volt, az építkezés nem indult el. A régi csarnoképület felújítására elnyert 800 millió forintos pályázat megvalósítása pedig még meg sem kezdődött. Ahhoz, hogy a támogatásokat ne veszítse el az önkormányzat, haladéktalanul lépnie kellett: a korábban hiányzó kiviteli tervek elkészítése után nyáron elindult az új csarnok építése, és megkezdődött a régi csarnoképület felújításának előkészítése is.


A jelentős csúszások és a projekt elszámolásának végső határideje miatt tarthatatlanná vált az előző - a két projekt tekintetében évekig halogató - városvezetés ígérete, és világos lett, hogy a régi csarnoképület felújítását már az előtt el kell indítani, mielőtt az új épület elkészülne. Mindez azt jelenti, hogy egy átmeneti időszakra ideiglenes helyre kell költöznie az árusoknak.


A Vásárcsarnok bérlői a várható bevételkiesésük miatt tiltakoztak ez ellen, küldöttségükkel kedden másodszor ült le egyeztetni a pécsi városvezetés.

A megbeszélésen elhangzott: az önkormányzat egy éve dolgozik azon, hogy a korábban elszenvedett késedelem ellenére oly módon valósulhasson meg mindkét beruházás, hogy a városnak nem kell lemondani a támogatásokról, és a bérlők szempontjai is érvényesülhessenek.

Ennek érdekében az elmúlt hetekben a városvezetés a szaktárcával a határidők módosításáról, a tervezőkkel és a kivitelezőkkel pedig a projektek felgyorsításának lehetőségeiről egyeztetett, miközben megoldást próbált találni az árusok problémáira is.


A tárgyalások eredményeként sikerült átütemeztetni a régi csarnok felújítását, amivel felgyorsulhat a beruházás. Így a régi csarnoképületet csak az eredetileg tervezettnél később, legkorábban várhatóan 2021 végén kell kiüríteni, azaz a bérlők addig a régi csarnokban maradhatnak és az eredetileg tervezettnél rövidebb ideig lesz szükség ideiglenes árusítóhelyre.


A bérlőkkel folytatott megbeszélésen kitértek arra, hogy a városvezetés, a Pécsi Városfejlesztési Zrt. és a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezetői további módosítási javaslatokat tettek a szaktárca és az illetékes hatóságok felé, hogy az ideiglenes költözés időszaka tovább csökkenjen. Kérdéseikre várhatóan 2021 februárban kaphatnak választ.


Az átmeneti időszakra hatással lehet az új csarnok építési ütemtervének betartása is. Arra a kérdésre, hogy az építkezésben műszaki okokból várható-e késedelem, a műszaki szakértők szintén 2021 februárban adhatnak majd választ. Ezeknek az információknak a birtokában jövő kora tavasszal folytatódhat az egyeztetés a bérlők és a városvezetés között, várhatóan akkor születhet végleges döntés az ideiglenes helyszínnel kapcsolatban.


A keddi egyeztetésen elhangzott, az elmúlt hetekben a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. munkatársai átvizsgálták a bérlőkkel kötött korábbi megállapodásokat, amelyekről kiderült, hogy nem egységesek. Ezért a vagyonhasznosító munkatársai januárjától minden árussal személyesen, külön-külön egyeztetnek a bérlők jogi helyzetéről és átköltözési szándékáról.


Az egyeztetés végén a felek leszögezték, hogy 2021 augusztus végéig kell megállapodniuk arról, hogy a régi csarnok bérlői közül ki milyen feltételekkel tud átköltözni az új vásárcsarnokba."

EQM