Rengetegen kiakadtak a pécsi vásárcsarnok bezárása miatt, gyűlnek a tiltakozó aláírások

A dolgokat több oldalról is meg lehet közelíteni. A pécsi vásárcsarnokot speciel egyszerre négyről is. De bárki, bárhonnan is érkezzen, ekkora egyetértéssel, illetve háborgással ritkán találkozhat a baranyai megyeszékhelyen. Legyen az bérlő, őstermelő, vásárló, mindenki erősen mondja a magáét. Minden érintett felháborodott azon, hogy legkevesebb egy évre bezárják a csarnokot még azt megelőzően, hogy az új megnyílna, azt pedig, hogy addig hol találhatnak egymásra a vevők az árusok, még senki sem tudja. Mindeközben gyűlnek a tiltakozó az aláírások. 

Normális ügymenetben az egyik új kereskedelmi egységet megnyitnák, aztán a régiből mindenki átköltözne oda. Ám Pécsett egyelőre nem ez a megoldás körvonalazódik.

A napokban tartott közmeghallgatáson derült ki, a vásárcsarnokot egy évre be is kell majd zárni, az új létesítmény felhúzásával párhuzamosan ugyanis a régiből szolgáltatóközpontot alakítanak ki, viszont ezt is 2022 végéig be kellene fejezni azért, hogy az erre kapott 800 milliós pályázati forrás ne vesszen el.

Vagyis miközben a megyeszékhely új nagy éléskamrájának alapjait még éppen csak ásni kezdték, a mellette lévő régire elég hamar lakat kerülhet úgy, hogy még nem tudni, hogy az átmeneti időszakban hol helyezik el a bérlőket, őstermelőket.

Ezért az árusok, kicsik meg nagyok, kétségek között őrlődve várhatják a jövőt.

Szerződéseik egy korábbi módosítás alapján nagyon rövid határidővel felbonthatóak. Ezért a pillanatnyilag bérelt üzleteikre hosszabb távon semmiképpen sem alapozhatnak.

De még az elkövetkező évük is olyan, mint a kutya vacsorája. Vagyis bizonytalan.

- Mi midig csak kullogunk az események után - zsörtölődött az egyik alkalmazott. - Legutóbbi is a közösségi térben, a világhálón tudtam meg, mi vár rám. Akkor a koronavírus miatt kerültem munkanélküli segélyre, de most rosszabb a helyzetem. Ha minket átmenetileg innen „kitelepítenek", akkor a vevők aligha követnek minket. Azt mondják, nem lennénk messze, ráadásul külön buszok vinnék törzsvevőinket utánunk. Ez számomra egy ellentmondás. Közeli hely, de azért nem lehet oda elmenni gyalog?

- Hetente egyszer garantáltan itt szoktam nagy bevásárlást végezni - árulta el egy vevő. - Aláírtam a tiltakozó ívet, bár sok reményt nem fűzök hozzá. Engem, mint vevőt bizonyosan elveszítenek az átmeneti időszakra. De ennek a fő vesztese nem én leszek, hanem a megszokott boltosaim, akik rendre összeállítják a kívánságlistámat. Bosszant a dolog, maga az eljárás háborít fel. Megint a fejünk felett születtek döntések.

- Hosszú-hosszú évtizedeken keresztül voltunk itt bérlők - panaszolta egy pecsenyesütő vezetője. - Most mégis úgy kell távoznunk, mint aki teljes kiszolgáltatottságban tölti a napjait. A forgalmunk jelentősen megcsappant, sok tartalékunk már nincsen. Abból, hogy valaki egy másik, ma még ismeretlen helyen elmegy előttünk, aztán megnyalja a száját, még nem lesz bevételünk. Többen nehezményezzük, hogy amikor elkészül majd az új csarnok, akkor licitálnunk kell a helyekre. Semmilyen kedvezményben sem részesülünk, pedig mindig becsülettel fizettük a díjakat. Ilyen befektetést csak kevesen tudnak vállalni, lassan lehúzhatjuk a redőnyt. Ha mégsem, úgy a terheket kénytelenek leszünk áthárítani a fogyasztóinkra, akik egyre kevesebben vannak.

Képünk archív felvétel.

Pucz Péter