Terjeszkedik Komló város közvilágítása
2017. november 24. péntek 13:27

Több helyszínen dolgoznak párhuzamosan a kivitelezők a komlói közvilágítási rendszer bővítésén. A belváros mellett a Zobáki és a Gorkij utcákban szerelik az oszlopokat és a lámpatesteket, a tervek szerint decemberben mindenhol el is készülnek.
A nyár végén kezdte meg a komlói önkormányzat az idei közvilágítás-bővítési munkák előkészítését a tervezéssel és a közbeszerzési eljárások kiírásával. A nyertes cégeket szeptember végén értesítették a döntésről, ezt követte a szükséges szerződések aláírása és a kiviteli tervek elkészítése. Jelenleg már több helyszínen is folyamatban van a munka, amelyet legkésőbb december végéig mindenhol be is fognak fejezni.
A Zobáki úton végeznek várhatóan leghamarabb. A kivitelező november végére ígéri az új és meglévő oszlopokat is igénybe vevő, légkábeles hálózatbővítés befejezését. A következő helyszín a Gorkij utcai garázssor lesz, ahová tíz új oszlopot és lámpatestet terveznek, ezeknek a fele készül el december közepéig. Mindkét városrészben a lakók kívánsága teljesül a közbiztonságot és közlekedésbiztonságot egyszerre erősítő fejlesztéssel.
A program harmadik elemeként két napelemmel működő lámpa kerül a városba: a Vértanúk utca 24-es számú házához és a Berek utcából a Petőfi utcára vezető lépcsősorra. Az egyszerre takarékos és környezetbarát berendezésekhez szükséges egyeztetésekre és terepszemlékre már sor került, december végéig meg is fogja építeni őket a vállalkozó.
„Tudatosságra és folyamatosságra törekszünk a közvilágítási hálózattal kapcsolatban. Az önkormányzat hivatalba lépése óta minden évben fejleszti a rendszert kisebb-nagyobb lépésekben. A nagyobb projekteket európai uniós vagy állami pályázatok segítségével, a kisebb bővítéseket - mint ez a mostani is - önerőből finanszírozzuk" - foglalta össze a hátteret Polics József polgármester. Egyúttal ígéretet téve, hogy jövőre nem csak a Gorkij utcába tervezett öt további lámpa készül el, hanem további hálózatbővítés is várható.
Forrás: Komló Város Önkormányzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Faggyal, havazással és széllel...

