Székekkel püfölte egymást négy férfi Véménden

2018. január 27. szombat 09:17

Székekkel püfölte egymást négy férfi Véménden

Hatalmas bunyó volt a baranyai községben.

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 29 és egy 28 éves, valamint két 19 éves helyi férfi ellen, akik tavaly szeptemberben összeverekedtek Véménden, a Petőfi Sándor utcában.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság arról adott tájékoztatást, a megalapozott gyanú szerint a négy fiatalember összeveszett, majd össze is verekedtek. A bunyó során székekkel, illetve széklábakkal ütötték egymást az utcán.

A helyszínre érkező rendőrök a négy fiatalembert elfogták, előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként, amely során beismerték a bűncselekmény elkövetését.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Képünkön: harci eszközzé vált a székláb.

EQM - BMRFK