Saját barátját akarta megölni egy férfi italozás közben
2017. november 10. péntek 08:38

A Baranya Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy komlói férfi ellen, aki barátját egy közös italozás alkalmával leszúrta.
A két férfi baráti viszonyban volt, 2017. májusában együtt italoztak a sértett komlói lakásában. Estére mindketten erősen ittas állapotba kerültek, melynek során közöttük vita alakult ki. A vita alkalmával egymásnak estek, kölcsönösen ütlegelték egymást. Egy idő után a sértett abbahagyta a verekedést, újabb fröccsöt töltött magának. Ekkor azonban a vádlott egy kést vett magához, majd „megdöglesz te szemét" felkiáltással a barátját hátba szúrta.
A vádlott a kést a sértett hátából kihúzta, majd az italozást tovább folytatta. A mentőket és a rendőrséget egyik ismerősük hívta ki.
A szúrás következtében a sértett életveszélyes sérülést szenvedett el. Életét a szakszerű, időben érkező orvosi beavatkozás mentette meg.
A férfi cselekménye az emberölés bűntett kísérletének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 5-15 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

