Reptér: továbbra is érdeklődés szinten
2010. november 20. szombat 19:57

Négy éve adták át a megközelítőleg négymilliárd forintból korszerűsített, és évente 2000-2500 gépet, illetve 6-8 ezer utast fogadó pogányi repülőteret. Idén nyáron azonban nyilvánvalóvá váltak a politikusok számára is az épületegyüttes műszaki állapotának hiányosságai: több helyen beázások nehezítették és veszélyeztették a mindennapi munkát, a vakolat is hullani kezdett, összességében mintegy félszáz problémára derült fény.
A város nyomására a kivitelező elkezdte a garanciális javításokat, amelyeket előzetesen október végére szándékoztak befejezni.
- Nemrég volt egy bejárás a tervezők és a kivitelezők részvételével, akik között tovább folynak az egyeztetések. A beázások orvoslásánál például a kivitelező egy újfajta szigetelőanyag beépítését javasolta, erről is tárgyalnak a felek - tudatta Dragovácz Márk, a légikikötő ügyvezető igazgatója, aki úgy véli, még a jövő héten sem fejeződnek be a javítási munkálatok.
A reptér fenntartási költségei nagy terhet róttak a pécsi önkormányzatra, a működési kiadások lefaragásával és létszámcsökkentéssel azonban százmillió forintra csökkent a fenntartásra fordítandó összeg.
Amúgy Pécs városa már jó ideje gondolkodik a komplexum értékesítésén, több érdeklődő mellett nemrég újból felmerült Komáromi Tivadar nagyvállalkozó neve is, aki nemcsak a korábbi szocialista városvezetéssel, de az őszi helyhatósági választások előtt már Páva Zsolttal is tárgyalt az esetleges adásvételről.
Akkor Páva úgy nyilatkozott lapunknak, hogy az új városvezetés a későbbiekben folytatni kívánja majd a tárgyalásokat Komáromival, ám az ügyben most sem sikerült többet megtudnunk.
A reptérigazgató szintúgy nem tudott konkrét fejleményekről beszámolni, noha, mint mondja, ő is tárgyalt a múlt héten egy érdeklődő társaság képviselőjével - de a döntésükről még nem tud semmit.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- A PTE-n tanul szeptembertől az első...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Pécs Szépét választották a második...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...