Pécsett is fellép januárban a Boban Markovic Orkestar
2017. december 10. vasárnap 07:30
Újévi örömkoncert-turnéra indul Magyarországon a Boban Markovic Orkestar. A balkáni zene egyik legjelentősebb csapatának hét helyszínt érintő koncertsorozata január 2-án Komáromban kezdődik és január 9-én Tatabányán zárul. Pécsett is fellépnek.
Boban Markovic több éve hagyományosan újévi koncertet ad a budapesti Müpában, a Boban Markovic Orkestar ezúttal január 4-án játszik itt. Emellett fellép január 3-án Veszprémben, 5-én Pécsett, 7-én Miskolcon és 8-án Szegeden is.
A zenekar a koncertturnén Pápai Jocival egészül ki - áll a szervezők által az MTI-hez pénteken eljuttatott ajánlóban.
Boban Markovic mintegy két évtizede Szerbia legjobb trombitásának számít, a legjelentősebb nemzetközi világzenei magazin, a Songlines szerint ő a világ legjobbja. Magyarországra rendszeresen visszatér és emlékezetes koncerteket ad.
Budapesten a zenekar a Magyar Hospice Alapítvány javára ad jótékonysági estet. Az alapítvány ezzel a koncerttel köszönti az új évet. Hagyományaikhoz híven ezúttal is különleges produkciót kínálnak: Boban Marković és zenekara mellett magyar művészek is fellépnek.
A Boban Markovic Orkestar a gypsy rézfúvós vonulat képviselője. A szerbiai trombitaművész és zenekara számos zenei díj birtokosa. A kilencvenes évek első felében tűnt fel, amikor zenekarával többször elnyerte a híres gucai trombitás fesztivál első díját. Ezután több Kusturica-film, például az Underground vagy az Arizonai álmodozók zenéjét szerezte, és működött közre előadóként.
Az ezredfordulóra Európa legnépszerűbb balkáni "rezesbandáját" vezette. Készített lemezt Lajkó Félixszel, majd 2002-ben Frank London (Klezmatics) munkatársa lett. Kutatja és bemutatja a Balkán cigányzenéjének kapcsolódását más zenei műfajokkal és kultúrákkal.
Fia, Marko mindössze 14 éves volt, amikor bekerült a Boban Markovic Orkestarba. A fiatal trombitaművész azóta is a zenekar szólistája és fő zeneszerzője. A 13 fúvóssal felálló zenekar több százezer lemezt adott el világszerte, klub- és fesztiválkoncertek százait adták, rajongók tízezrei követik zenélésüket, bárhol is játszanak Európában. Az együttes hangzása folyamatosan alakul, ma már a dob, a tarabuka is állandóan jelen van.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csütörtökön végre már ismét...
- Két hármas karambol is történt a 6-os...
- Hatvan éve szentelték pappá Mayer...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Zorró, Pipás Gyuszi fia, Manitu...
- Lángoló garázst oltattak a tűzoltók...
- Expresszvonatok indulnak Pécsről a...
- Csütörtökön ne induljon el túrzázni a...
- Egy kis nosztalgia: pécsi pereces,...
- Elfogták a baranyai drogbárót!...