Pécs felett az ég: a napsütésben majd' húsz is fok is lehet
2016. november 19. szombat 16:57

Az előrejelzés szerint vasárnap a reggeli óráktól csökken a felhőzet, és napsütéses, enyhe időjárás várható.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint éjjelé Nyugat felől megvastagszik a felhőzet, de a Tiszántúlon kevesebb lesz a felhő, ott éjszaka is változóan felhős ég lesz a jellemző. A Dunántúlon, majd éjjel egyre inkább a Duna-Tisza közén többfelé elered az eső, záporeső.
Vasárnap a reggeli óráktól fokozatosan megszűnik a csapadék, csökken a felhőzet, az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap. Az Északi-középhegység térségében délutánig még előfordulhat kisebb eső, zápor. Éjszakára a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás, majd vasárnap napközben megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik a déli, délkeleti szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 10 fok között alakul, délnyugaton lesz melegebb, északkeleten hidegebb.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 12 és 19 fok között várható, az északkeleti határvidéken azonban helyenként csak 10, 11 fok valószínű.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...