Nagy értékű orvosi műszereket kapott több kórház
2016. december 09. péntek 16:32

Két nagy értékű orvosi műszert adott át Mága Zoltán hegedűművész a Mezőkövesd és Környéke Lakosságának Egészségéért Alapítványon keresztül a mezőkövesdi rendelőintézete részére, segítve a kardiológiai betegek gyógykezelését és Mezőkövesd mellett Pécsett és Szegeden is átadhattak életmentő orvosi műszereket a gyermekkórházak számára- közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég pénteken az MTI-vel.
A hegedűművész a Hangok és Harangok jótékonysági fesztiválsorozata részeként szeptemberben adott hangversenyt a mezőkövesdi Jézus Szíve katolikus templomban, a bevételt pedig magánadományával egészítette ki, hogy a város számára megvásárolhassák az orvosi műszereket.
Az átadott két 24 órás vérnyomásmérő monitor a szív- és érrendszeri problémákkal küzdő betegek gyógyulását és gyógykezelését segíti. Tállai András, a város országgyűlési képviselője az eseményen elmondta: fontos, hogy odafigyeljünk a rászorulókra. "Fontos, hogy gondoskodjunk róluk, támogassuk őket és adományainkkal segítsük életük jobbá tételét". A képviselő köszönetet mondott Mága Zoltánnak példaértékű jószolgálati tevékenységéért.
Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere arról beszélt, hogy a városi rendelőintézet több mint 48 ezer ember ellátásáért felelős. A pénteken átadott adománynak köszönhetően kétszer annyi betegen tudnak egy időben vizsgálatot végezni, így jelentősen csökken a várakozási idő.
Mága Zoltán Prima Primissima-díjas hegedűművész emlékeztetett arra, hogy a Hangok és harangok jótékonysági fesztiválsorozat rendkívüli sikerrel zárult, másfél hónap alatt csaknem 100 millió forint értékben tudtak segítséget nyújtani több mint 10 ezer embernek. A hátrányos helyzetű gyermekek támogatása mellett kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy Mezőkövesd mellett Pécsett és Szegeden is átadhattak életmentő orvosi műszereket a gyermekkórházak számára és még karácsony előtt a budapesti Heim Pál Gyermekkórház számára is átadnak egy nagy értékű orvosi műszert.
"A legnagyobb és legfőbb érték az élet, és a legnagyobb kincsünk a gyermek, ezért minden segítséget és támogatást meg kell adnunk számukra" - fogalmazott a Pro Caritate-díjjal is kitüntetett hegedűművész. A mezőkövesdi templomban szeptemberben gyűjtött adományokból és a hegedűművész mecénásainak segítségével egy leukémiában szenvedő kislány steril szobáját is sikerült kialakítani, hogy biztonságosan épülhessen fel otthonában a csontvelő-átültetés után. A hegedűművész emellett kétmillió forint értékben cipővel és iskolaszerekkel is támogatta a Mezőkövesden élő hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdését.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: MTI/Rosta Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...