Megvan a karmesterverseny döntőjének sorrendje

2017. december 15. péntek 08:30

Megvan a karmesterverseny döntőjének sorrendje

Kialakult a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny pénteki döntőjének sorrendje és hogy a hat versenyző melyik szimfonikus művet vezényli majd a pécsi Kodály Központban. 

A szerdai sorsolás eredményeként a döntőben Dobszay Péter (Magyarország) Dohnányi Szimfonikus percek, Cser Ádám (Magyarország) Debussy A tenger című művét, Haragucsi Szodzsi (Japán) Bartók Táncszvitjét, Azis Sadikovic (Ausztria) pedig Kodály Galántai táncait dirigálja. Nimrod David Pfeffer (Izrael) Strauss Till Eulenspiegel című darabját, míg Leonardo Sini (Olaszország) Kodály Zoltán Háry János szvitjét vezényli majd - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég csütörtökön az MTI-vel.

Az eseményre megérkezett a döntő zsűrijének két új tagja, Lesley Rosenthal, a New York-i Lincoln Center igazgatója és Antonio Moral, a Teatro Real de Madrid művészeti igazgatója is. A pénteki döntőnek, valamint a szombati díjkiosztónak és gálakoncertnek a pécsi Kodály Központ ad otthont.

A Filharmónia Magyarország szervezésében megvalósuló versenyre 186 karmester nyújtotta be jelentkezését a világ negyven országából Kínától Oroszországon át Amerikáig, az előválogató után pedig negyvenen jutottak az elődöntőbe.

A 35 ezer euró összértékű díjat rangos nemzetközi zsűri ítéli oda a legjobbaknak. A verseny fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Lady Valerie Solti, Solti György özvegye és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

MTI