Lantos Ágnes lett az év baranyai iskolarendőre
2017. december 14. csütörtök 13:30

Az elismerést idén Lantos Ágnes rendőr főtörzsőrmester, a Mohácsi Rendőrkapitányság Bólyi Rendőrőrsének járőrvezetője vehette át.
Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2017. december 12-én Iskolarendőr Szakmai Napon értékelték a 2008-ban indult iskolarendőr-program eredményeit, amelyen átadták „Az év iskolarendőre" elismeréseket is. A díjat idén Baranya megyéből Lantos Ágnes rendőr főtörzsőrmester vehette át, aki járőrvezetői feladatai mellett 2014 óta a Szederkényi- és a Bólyi Általános Iskolában végzi iskolarendőri teendőit. Az év baranyai iskolarendőre a díjat felelősségteljes, lelkiismeretes és aktív munkájával érdemelte ki.
A Rendőrség számára a gyermekek védelme és a közlekedési nevelő munkában való aktív részvétel immár évtizedek óta az egyik legkiemeltebb feladat, mely mind bűnmegelőzési, mind baleset-megelőzési szempontból komplex tevékenységet igényel. „Az iskola rendőre" program a tapasztalatok szerint nagymértékben segítette a gyermekek védelmére irányuló baleset-megelőzési tevékenységet. A rendőri jelenlétnek köszönhetően a gyermekek, a pedagógusok és a szülők egyaránt nagyobb biztonságban érezhetik magukat, valamint az iskolák környékén a gépkocsivezetők sokkal figyelmesebben, a közlekedési szabályokat betartva közlekednek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Ismét számba veszik az erdei...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Faggyal, havazással és széllel...

