Közösségvezetők találkozója lesz Szent Mór ünnepén

2017. október 18. szerda 15:30

Közösségvezetők találkozója lesz Szent Mór ünnepén

Találkozót szervez a Pécsi Egyházmegye a területén működő közösségek vezetőinek, hogy tapasztalataik megosztásával segítsék egymás szolgálatát. 

A találkozót október 25-én, szerdán délután tartják a pécsi Magtár Látogatóközpontban (7621 Pécs, Dóm tér 6.). A délután 16 órakor kezdődő eseményen az Antióchia, a Betánia és a Gesztenyés közösség vezetője tart előadást saját tevékenységéről, a gyakorlati tapasztalatokról, a közösség alakításáról, működéséről, valamint a személyes elhivatottságról. Az előadások után a résztvevőknek lehetőségük lesz a beszélgetésbe bekapcsolódni, megfogalmazni saját tapasztalataikat, észrevételeiket és ötleteiket.

A találkozó a Székesegyházban este 6 órakor kezdődő szentmisével folytatódik, amelyet egyházmegyénk társvédőszentjének, Szent Mórnak ünnepén Udvardy György megyéspüspök celebrál.

A szentmisét követően agapé keretében kötetlen formában folytatódhat a beszélgetés a felmerülő kérdésekről. A szervezők szeretettel várnak minden közösségvezetőt, akik munkájukban hasznosíthatják társaik tapasztalatait.

Jelentkezni a [email protected] e-mail címen vagy a 72/513-011 telefonszámon lehet október 20-áig.

Forrás: Pécsi Egyházmegye