Kiürítettek a tűzoltók egy baranyai általános iskolát
2024. március 29. péntek 10:38

Elektromos zárlat okozta tűz miatt ki kellett üríteni csütörtökön a Szentlőrinci Általános és Alapfokú Művészeti Iskolát. Szerencsére csak egy gyakorlatról volt szó, amelyben az iskolások és tanáraik mellett a szigetvári, valamint a sellyei hivatásos tűzoltók vettek részt.
A feltevés szerint, az általános iskola nyugati felében, a II. emeleti Informatika teremben elektromos zárlat következtében tűz keletkezett. A tűzjelző megszólalt. A helyiségben 22 gyermek és tanáruk tartózkodott, akik elhagyták a tantermet és a kijelölt gyülekezési helyre távoztak. Két gyermek hollétéről azonban nem volt pontos információ.
A szigetvári és sellyei hivatásos tűzoltók három gépjárművel vonultak a helyszínre. Az egységek a kiürítés befejezése előtt érkeztek ki és megkezdték az életmentést. Az egyik gyermeket az informatika terem szertárából, míg a másikat a rajzteremből mentették ki maszk és board használatával, sugárvédelem mellett.
Ezt követően a tűzoltók 2 támadó és 2 védősugárral a tűzzel érintett tantermet körülhatárolták és a tüzet eloltották.
A gyakorlat során a gyerekek mindvégig fegyelmezetten hajtották végre a feladataikat, a végén pedig nagy örömmel és érdeklődéssel nézték meg a beavatkozó tűzoltó autókat.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Több mint 35 ezer delegált lesz a...
- Nézőpont: csak a Fidesztől várják a...
- Napsütéses, enyhe napunk lesz...
- Szörnyű, hányan vezettek részegen...
- Márciusban 146 földmozgást...
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- Elhunyt püspökeire emlékezik vasárnap...
- A piacokon razziáznak a NAV baranyai...
- Több mint tizennyolcezren...

