Kertvárosban és Uránban is újabb parkolóhelyeket alakítanak ki - Éppen itt az ideje
2018. január 03. szerda 08:50

Csökkenhet a lakótelepek parkolóiban tapasztalható zsúfoltság, 2018-ban ugyanis tovább bővítenék az autóknak szánt helyeket Kertvárosban és Uránvárosban is. A felmérést már elkezdték, ezt követően dől el, hogy pontosan hol kezdődhetnek a munkálatok.
A nagy lakótelepeink tervezésekor még nem számoltak azzal, hogy évtizedek elteltével gyakorlatilag minden családnak lesz autója, akár több is. Emiatt a város több pontján is hamar megtelnek a parkolóhelyek, estére már a nagyobb házak környékén szinte minden négyzetcentimétert elfoglalnak a járművek, legyen szó akár járdarészről vagy füves területről.
Az önkormányzat felé folyamatosan érkeznek a kérések új helyek kialakításával kapcsolatban, a városvezetés pedig igyekszik teljesíteni ezeket a kéréseket, természetesen a lehetőségeket figyelembe véve.
- A 2017-ben az Aidinger úton, a Németh László utcában, a Szabó Ervin téren és a Kőrösi Csoma Sándor utcában alakított ki parkolókat a városüzemeltetési társaság - emlékeztetett Erdős Réka, a BIOKOM Nonprofit Kft. sajtófelelőse.
Konfliktusokhoz vezethet
A kevés parkolóhely rendszeresen generál kisebb-nagyobb konfliktusokat az egymás közelében élők között. Gyakori, hogy hanyagságból, vagy a szerényebb vezetői tudás miatt egy autó két helyet is elfoglal, de nem ritka az sem, hogy csak a járdán találnak üres helyet a gépjárműnek, így állva el a gyalogosok útját.
Érdeklődésünkre hozzátette, 2018-ban is folytatnák a munkálatokat, a közeljövőben Kertvárosban, illetve Uránban hoznak létre új parkolóhelyeket.
Megtudtuk, a felmérést már elkezdték, amely során fény derül arra, hogy a város egyes részein pontosan mekkora mértékű túlzsúfoltságról beszélhetünk. A szakemberek a számok tükrében döntenek majd arról, hogy hol érdemes új helyeket kialakítani. Persze, hogy végül mennyivel több autó fér majd el egy-egy társasház közelében, nagyban függ attól, hogy fizikailag egyáltalán mekkora bővítés valósítható meg.
Annyi azonban bizonyos, a tervezéskor a BIOKOM továbbra is figyelembe veszi a lakossági kéréseket.
Képünk illusztráció.
Palotás Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Második alkalommal imádkoztak...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...