Kábítószer birtoklása miatt három férfit fogtak el
2018. január 18. csütörtök 16:32

A házkutatáskor közel 3,5 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya összehangolt bűnügyi akció keretében három férfit vont intézkedés alá január 17-én 17 óra 25 perckor Pécsett, egy Garay utcai lakásban. A rendőrök egy 38 éves, valamint két 32 éves helyi férfit fogtak el a lakásban, ahol egyikőjüknél a ruházat átvizsgálása során kábítószergyanús növényi származékot találtak. A rendőrök a három férfit előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.
A három férfival szemben alkalmazott vizeletminta-vétel THC-ra pozitív értéket mutatott. A nyomozók a bűncselekménnyel összefüggésben egy másik pécsi ingatlanban házkutatást tartottak, majd ott több, mint 3000 gramm kábítószergyanús növényi származékot foglaltak le.
A 38 éves férfi ellen - őrizetbe vétele mellett - kábítószer birtoklása bűntett, két 32 éves társa ellen pedig kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság.
BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

