Jöttek, látták, megszerették: mire észbe kaptak, lett egy állatkertjük Erdősmecskén

2018. január 27. szombat 08:29

Jöttek, látták, megszerették: mire észbe kaptak, lett egy állatkertjük Erdősmecskén

Mitől lesz vonzó egy állatkert, ahol nincsenek elefántok, zsiráfok vagy óriási ragadozók? Miért dönt úgy egy fiatal belga pár, hogy Magyarországon kezdenek új életet? És mi fogja meg őket, annyira egy Pécs melletti kis településben, hogy azt mondják jobban érzik magukat itt mint Belgiumban valaha? Ezekre a kérdésekre adott választ Sharon Oplinus, az Erdősmecskén hamarosan nyíló, RepZootic elnevezésű, új magánállatkert egyik tulajdonosa. 

 

-2012 - ben kezdett el először foglalkoztatni minket az állatkert gondolata. Hosszú ideig nem találtuk meg a megfelelő helyet Belgiumon belül, folyton csak buktatókkal, állandó versenyhelyzettel találtuk szembe magunkat. Egyszerűen már nem éreztük ott jól magunkat, így hát elkezdtünk az országon kívül is keresgélni - meséli Sharon Oplinus. - Így érkeztünk meg egyszer csak Baranyába, beleszerettünk a helybe és tökéletesnek találtuk az állatok számára, hát el is kezdtük megvalósítani a tervünket. Minden nagyon gyorsan történt, mire észbe kaptunk, meglett az engedély és volt egy állatkertünk.

Az állatkert körülbelül 100 állattal nyit április elsején, de ez a szám folyamatosan bővül. Többek között kis- és nagytestű emlősöké, madaraké és hüllőké lesz a főszerep. Barátságosságuk miatt nagy részüket simogatni, etetni is lehet annak, aki kedvet kap ehhez.

-Nem akartunk nagy elefántokat, tigriseket vagy majmokat mutogatni, ezeket az állatokat úgyis mindenki ismeri, de ki tudja például mi az a szürke tokó - teszi fel a kérdést a fiatal állatkert-tulajdonos. - A nálunk lévő állatok nagy részéről lemondtak vagy nagyon rosszul bántak velük. Vannak, amelyek szőrmefarmokról kerültek hozzánk, rossz gazdáktól vagy szimplán feleslegessé váltak máshol. Mi szeretnénk ezeknek az állatoknak az utolsó állomásuk lenni, ahonnan már nem kell sehova se menniük és jól érezhetik magukat.

Az állatkert egyik nem olyan régi lakója Süti, új nevén Chubby, akit az Állatmentő Szolgálat bízott Sharon és párja, Guy Degrande gondjaira. A vietnámi csüngőhasú kismalac egy budapesti kávézóból került hozzájuk, miután az nem volt éppen a legmegfelelőbb hely a tartására. Chubby gyakran agresszívan viselkedett és a vendégeknek is vigyázniuk kellett vele.

-Az ok, amiért Magyarországot választottuk nagyon egyszerű, szerelem volt első látásra - idézi fel Sharon. - A nyugalom,a csend, a természet és az élővilág mind nyomós indok volt arra hogy itt ragadjunk. Egy kis helyen, Erdősmecskén élünk és ez a környezet volt pontosan az, amit kerestünk, imádjuk a barátságos szomszédjainkat és azt, hogy itt a lehető legnagyobb mértékig megszabadultunk a stressztől. Amíg Belgiumban éltünk, minden csak a rohanásról szólt, nem is tudtuk élvezni az életet, ahogy kellene.

Belgiumban nagyon sokat esik mindig, nincs is igazi tél, de se nyár. Ahhoz képest úgy vélik, az itteni időjárás számukra csak hab a tortán. Az egyetlen, ami nehézséget okozott a párnak, az a magyar nyelv. Elmondásuk szerint, akármilyen keményen is próbálkoznak vele, nem könnyű, de nem adják fel a megtanulását.

 

Ózdi Sára