Imádság és meditáció volt a szabadegyetem témája
2016. november 25. péntek 12:50

A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi programjában olyan témákat választ, amelyek az embert alapvetően érintik. A novemberi alkalmon Bognár Attila András mohácsi plébános, Baán Izsák bencés szerzetes, valamint Nacsinák Gergely András ortodox lelkész, vallástörténész beszélt az imádság és a meditáció fogalmáról más-más megközelítésben.
„A meditáció szó a jelenlegi keresztény gyakorlatban, a magyar katolikus szóhasználatban is sajátos kettősséget hordoz. Egyesekben félelmet kelt, mert sok olyan irányzathoz, spirituális technikához kötődik, amelyek nem feltétlenül egyeztethetők össze a keresztény imádsággal; mások számára viszont szinonimája a belső, szemlélődő imádságnak, istenkapcsolatuk éltető gyakorlatának, annak az imamódnak, amit főleg a szemlélődő lelkigyakorlatokon lehet elsajátítani."- így kezdte előadását Baán Izsák bencés szerzetes. Az előadó kitért arra, hogy a meditáció kifejezés milyen tartalommal bírt a kereszténység korábbi századaiban.
„A keresztény hagyománytól nem idegen egyfajta „technika" a Szentírással való imádságban. A „mantra-jellegű", ismételgetéssel és adott testhelyzettel összekapcsolódó meditáció azonban attól lesz igazán kereszténnyé, ha célja nem a személytelen léttel vagy legbelsőbb önmagunkkal való találkozás, hanem az életünkben is cselekvő Szentháromság megismerése." - összegezte gondolatait Baán Izsák.
„Az imádság lényege az Istenfigyelés. Ez nem az ember cselekedete, hanem Isten műve bennünk." - fogalmazott Bognár Attila András mohácsi plébános. „Ennek felismerése nagyon egyszerű folyamat, olyan, mint az élet, a lét. Ha nagyon összpontosítunk rá, talán bele is bonyolódunk. Ha észrevétlenül tesszük, akkor életünk részévé válik. Ahogyan Isten fia megtestesült ebben a világban, és mindent megszentelt, úgy szentelődik meg az ember is, aki bekapcsolódik ebbe az isteni vérkeringésbe." - tette hozzá Bognár Attila András.
A harmadik előadó, Nacsinák Gergely András ortodox lelkész, vallástörténész így fogalmazott: „Az imát és meditációt, mint ahogy a cím is sugallja, manapság nemcsak elkülöníteni szokás, de időnként szembeállítani is: azonban a hagyományos keresztény lelkiségben - ahogy a keleti kereszténységben mindmáig - e két fogalom nem igazán megkülönböztethető tartalmakat, nem kétféle belső aktivitást jelöl, hanem ugyanazon lelki mozdulat, az Isten felé fordulás színét és visszáját. Mi az imát inkább szóbeli, míg a meditációt inkább nem verbális tevékenységnek szoktuk gondolni, afféle elcsöndesülésnek, holott a keresztény hagyományban nagy múltra tekint vissza mind a szóbeli meditáció, mind a szavak nélkül végzett imádság gyakorlata."
Nacsinák Gergely András előadása ezt a két fogalmat járta körül korai, illetve keleti keresztény aszketikus-lelkiségi szövegekre támaszkodva.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Nézze meg, milyen időjárásra...