Hoppál válaszolt a szocik ötletére: nem migránsszállók építésével kell megoldani a munkaerőhiányt
2018. február 02. péntek 13:58

Pécs Baranya minden szegletéből elérhető egy óra alatt autóbusszal, ezért a megyeszékhelyen mutatkozó munkaerőhiányt nem munkásszálló építésével kell megoldani, ahogy Szakács László MSZP-s képviselő javasolta - fogalmazott pénteki sajtótájékoztatóján Hoppál Péter (képünkön), fideszes országgyűlési képviselő.
Szakács László csütörtökön azt mondta, munkásszállót kellene építeni Pécsett a munkaerőhiány ellensúlyozására. Hoppál Péter ellenben azon az állásponton van, hogy ugyan az egyre több állásteremtő beruházás miatt valóban növekvő kihívás a munkaerőhiány, azonban ezt nem munkásszálló építésével kellene orvosolni, ahogy a szocialisták szeretnék.
A politikus hozzátette, köszönik, hogy az ellenzék is elismeri, annyi állásteremtő beruházás érkezik Pécsre, ami kihívást jelent a munkaerőhiány kezelésében.
Hangsúlyozta, Baranya bármely részéről elérhető Pécs nagyjából egy óra alatt, így munkásszállókra nincs szükség. Főleg úgy, hogy ez a családok szétszakításával járna.
Végül arra is felhívta a figyelmet, hogy az ellenzék először lebecsülte a migrációs veszélyt, majd nyilatkozataikból kiderült, lebontanák a határkerítést. Így viszont erős a gyanú arra, hogy a tervezett munkásszállókat, ha módjuk adódna rá, migránsszállókká alakítanák át.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

