Előzetes letartóztatásba került a két pécsi férfi
2017. november 30. csütörtök 16:05

A Pécsi Járásbíróság november 30-án elrendelte két pécsi férfi előzetes letartóztatását nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
A nyomozás eddigi adatai szerint a két férfi november 27-én a délután 15 óra és este 21 óra közötti időszakban, Pécsett, egy sorházi lakás konyhájának ablakát téglával betörte, majd a keletkezett résen átnyúlva, az ablakot kinyitották és behatoltak a lakásba. Onnan, összesen 580.000 forint értékben tulajdonítottak el különböző műszaki cikkeket, többek között kerékpárt, televíziót, fényképezőgépet. A rongálással 100.000 forint kárt okoztak.
A bűncselekmény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A büntetett előéletű gyanúsítottakkal szemben jelenleg is folyamatban van más büntetőeljárás, egyikük felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt is áll.
Alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével veszélyeztetnék az eljárás sikerét, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követnének el. A gyanúsítottak és védőik fellebbeztek a bíróság határozata ellen.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Faggyal, havazással és széllel...

