Élőben nézte végig a munkahelyén a tulaj, hogy átkutatják a házát a betörők
2017. november 08. szerda 09:23

Videó! Vádat emelt az ügyészség egy budapesti férfi ellen, aki 2017. tavaszán ismeretlen társával betört két pécsi lakásba, azonban az egyikben működő biztonsági kamera rögzítette a bűncselekményt.
A vádlott és társa 2017. áprilisában azért utazott Budapestről Pécsre, hogy lakásokba törjenek be. Pécsett, egy társasházi lakást törték fel először, innen fényképezőgépeket, egyéb műszaki cikkeket loptak el. Ezt követően betörtek a szomszéd lakásba is, ahonnan értékes karórát, ékszereket vittek magukkal.
A betörést ugyanakkor érzékelte az első lakásban működő biztonsági rendszer, amely értesítést küldött a tulajdonosnak, aki így munkahelyi számítógépén nézte végig, ahogy a két férfi a lakását átkutatja. A sértett értesítette a rendőrséget, akik éppen akkor értek a társasházhoz, amikor a vádlott és társa a házat elhagyta.
A rendőrök a vádlottat a helyszínen elfogták, társa azonban elmenekült.
A vádlott cselekménye lopás bűntettének minősül, amelynek büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés. A lopás mellett azonban közokirat-hamisítás miatt is felelnie kell a budapesti férfinak, mert az intézkedő rendőröknek egy hamis szlovák jogosítvánnyal igazolta magát.
Élő adásban a betörő
Képünk illusztráció.
Forrás: Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

