Buszmegállóból hurcolta el volt nejét egy férfi, élettársára vasvillával támadtak
2018. január 28. vasárnap 08:10

Személyi szabadság megsértése, rongálás és könnyű testi sértés gyanúja miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság négy vásárosdombói férfi ellen.
A gyanú szerint egy 44 éves férfi 2017. június 6-án 5 óra körül megjelent Kaposszekcsőn, ahol a buszmegállóban várakozó volt feleségét - 41 és 31 éves társai segítségével - akarata ellenére a kocsiba rángatta, majd ezután a nőt vásárosdombói otthonába vitte.
A dulakodás során könnyű sérüléseket szenvedő nő telefonon kért segítséget élettársától, aki értesítette a rendőrséget, majd elindult Vásárosdombóra. Amikor a férfi odaért a volt férj házához, látta, hogy a nő épp az ablakon keresztül próbál kimenekülni, azonban a házban lévő személyek ezt megakadályozták.
Ezután a volt férj és 19 éves fia meglátták az élettárs kocsiját az udvaron, majd kimentek a házból és egyikőjük egy vasvilla nyelével, a másik pedig egy vascsővel ütötte az autót, a jármű szélvédője berepedt, a visszapillantó tükre letört.
A kocsiban ülő férfi az üvegszilánkoktól könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy férfit, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.
A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...

