Bár nem látszik, de jól halad az új pécsi vásárcsarnokkal kapcsolatos beruházás
2018. január 17. szerda 13:05

Ugyan egyelőre nem sok minden látszik az új pécsi vásárcsarnok megépítését illetően, ám a háttérben javában zajlik a munka. Páva Zsolt polgármester szerint az épület tervei megkapták az építési engedélyt, így a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzés az év első felében megindul, maga az összességében mintegy hárommilliárdos beruházás pedig akár már idén ténylegesen megkezdődhet.
Nagyon ráfér már a városra egy modern, minden igényt kielégítő új vásárcsarnok létrehozása, hiszen az eddigi, évtizedekkel ezelőtt épült piac már koránt sem felelt meg a vásárolók (és tegyük hozzá, az árusok) igényeinek. Mindenesetre a kormány félmilliárdos támogatásának köszönhetően már hónapok óta a pécsi önkormányzat száz százalékos tulajdona a távolsági autóbusz-pályaudvar és az Ipar utca közötti beépítetlen terület.
A projekt jelenlegi állását illetően Páva Zsolt polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy az ingatlanon már elindultak a megelőző közműépítéssel kapcsolatos munkák.

- Az új vásárcsarnok tervei megkapták az építési engedélyt, így a kivitelezési közbeszerzés az év első felében megindul. Konkrétumokról, a létesítmény pontos paramétereiről ebben a kiírásban lesznek részletek - mondta.
A fejlesztést TOP-forrásból fedezik, a támogatás összege elkülönített bankszámlán már a város rendelkezésére áll. Az új csarnok megépítésének költségét a tervezők két évvel ezelőtt előzetesen 2,5 milliárd forint körüli összegre becsülték, azonban pontos számokat csak a közbeszerzési eljárás lezárulta után lehet mondani.

- Egyéb költségekre pedig (tervezés, műszaki ellenőr, hatósági díjak, projektmenedzsment, tartalékok) 284 millió forintot különítettünk el - fogalmazott a városvezető.
A létesítmény a Gettoplan-Blueplan konzorcium tervei alapján épül meg, a győztes iroda árajánlata volt a legjobb financiálisan, másrészt a szakmai szempontokat is tekintetbe véve a funkcionális működés, a fenntartható és költséghatékony üzemeltetés, valamint a Zólyom-tömb élhetősége szempontjából is eme konzorcium terve volt a legszínvonalasabb.
Az új csarnokban helyet kapó funkciók kialakításához megkérdezik a helyiek véleményét is. A mintegy 3000-3500 négyzetméternyi alapterületű csarnok emeletén gasztrogalériát alakítanak ki, amely csodálatos panorámát kínál a Mecsekre.
Az új vásárközpont környékén természetesen a közlekedési infrastruktúrát is fejlesztik, így a autóbusz-végállomás és a Bajcsy-Zsilinszky utca déli része is jelentős átalakuláson megy majd keresztül.
Látványtervek: blueplan.hu
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Második alkalommal imádkoztak...