Angyal Gyár: óvodások rajzoltak az egyedül ünneplő betegeknek, időseknek, gyermekeknek

2017. december 15. péntek 16:28

Angyal Gyár: óvodások rajzoltak az egyedül ünneplő betegeknek, időseknek, gyermekeknek

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. 2017 decemberében indította el  az Angyal Gyár elnevezésű kezdeményezést, amelynek fő célja volt az egyedül ünneplő betegek, idősek, gyermekek arcára mosolyt csalni. Ehhez járultak hozzá rengeteg ajándékkal, rajzzal, hajtogatással, mézeskaláccsal a pécsi óvodások, akiknek a PVH süteménnyel és egy igazi angyallal köszönte meg a fáradozást. 

A vagyonhasznosító zrt. első alkalommal szervezte meg a Pécsi Angyal Gyár akciót 2017. december 1-15. között, amely során a részt vevő óvodákon kívül bárki készíthetett üzenetet, amit a Széchenyi téren elhelyezett postaládába dobhattak be. Rengeteg ilyen ajándék gyűlt össze, ezeket igazi angyalok fogják kézbesíteni szociális intézményekbe városszerte.

Az igyekezetért a PVH egy kis rendezvény keretében megvendégelte a csaknem kétszáz óvodást és pedagógusaikat, amin részt vett Csizi Péter, országgyűlési képviselő is, aki köszöntötte a gyermekeket és elmesélte, honnan indult a kezdeményezés. Igazi karácsonyi hangulat uralkodott a Vásárcsarnok egyik emeleti termében, hiszen a kicsit találkozhattak egy igazi angyallal, akinek átadhatták az elkészített jókívánságokat, valamint énekelhettek neki és beszélgethettek vele.

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. legújabb kezdeményezése is akkora sikert aratott, hogy a továbbiakban is lesznek hasonló programok.

Forrás: Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.