A tartós, sűrű köd veszélye miatt Baranya megyére is figyelmeztetést adtak ki
2017. december 26. kedd 10:54

Az MTI-hez hétfő este eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: a Bükktől keletre (főként a völgyekben),valamint a nyírségi, és szatmári vidékeken egész nap megmarad a köd.
Ónos ködszitálás nem zárható ki. Estétől a szélcsendes tájakon ismét többfelé képződik köd, elsősorban az ország keleti felén és északnyugaton. Kedden napközben a legtöbb helyen javulnak a látási viszonyok.
A sűrű köd veszélye miatt keddre, karácsony második napjára Budapestre, Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyére adták ki a figyelmeztetést.
Az előrejelzésben azt írták: a köd feloszlása után hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt majd. Emellett viszont többfelé megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 4 fok között alakul. Napközben általában 8-13 fokig, de északnyugaton, északkeleten csak plusz 3-7 fokig melegszik a levegő.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Jövő héttől drágábban buszozhatunk...
- Több száz programmal várják a...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...