A rendszeres HIV-szűrés életeket menthet - Pécsett huszonhat beteget kezelnek

2018. november 29. csütörtök 09:26

A rendszeres HIV-szűrés életeket menthet - Pécsett huszonhat beteget kezelnek

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a HIV-szűrés fontosságát, hisz a korai stádiumban felfedezett betegség valóban életmentő lehet. 2016 óta már Pécsett is van mód anonim gyorsteszt elvégzésére, így akár húsz perc alatt bárki megismerheti HIV-státuszát. 


2014-ben az akkori szaktárca kezdeményezésére létrehoztak három vidéki centrumot - Pécsett, Debrecenben s Miskolcon - ami a HIV-fertőzöttek decentralizált ellátását szolgálta. A pécsi HIV-ellátóközpont hivatalosan 2014 július 1-e óta működik, az első beteget 2015 eleje óta kezelik.

Habár 2017 óta fekvőbeteg ellátásra is van lehetőség, ennek a finanszírozásáról még mindig folynak a tárgyalások. Az ingyenes, korszerű gyógyszeres terápia azonban mindenki számára biztosított.

Jelenleg huszonhat beteget látnak el Pécsett, ami a tavalyi tizenhathoz képest 60 százalékos növekedést jelent. Ebből négy - azaz tizenöt százalék - képviseli a nők csoportját, s huszonkét személy a férfiakét.

Az idén diagnosztizált betegek közül ötven százalék képviselte a még korai stádiumban lévő betegeket, a másik fele a végstádiumban lévőket.

- Az AIDS-világnapja kapcsán szeretném hangsúlyozni, hogy a rendszeres szűrés kulcsfontosságú. Habár a szűrés nem helyettesíti az óvszerrel történő védekezést - tekintettel arra, hogy így a HIV-fertőzés mellett az egyéb szexuális úton átvihető betegségek terjedése is megakadályozható -, javasoljuk, hogy mindenki, aki aktív szexuális életet él, ismerje meg HIV státuszát. Aki pedig rizikócsoportba tartozik -  tehát adott esetben több szexuális partnere van - legalább évente menjen el szűrésre. Mivel fontosnak tartjuk a rendszeres szűrést, immár második éve igyekszünk lehetőséget biztosítani arra, hogy bárki, aki szeretné megtudni HIV-státuszát, betérhet s egy anonim gyorsteszt segítségével elvégeztetheti a szűrést. - nyilatkozta dr. Feiszt Zsófia, a PTE Klinikai Központ I. sz. Belgyógyászati Klinika Infektológiai Tanszékének klinikai szakorvosa.

Az anonim gyorsteszt elvégzésére minden munkanapon reggel 9:00-15:00 óra között van lehetőség a PTE Klinikai Központ „F" épületének alagsorában. Az anonim teszt lényege - mint azt a neve is sugallja -, hogy senkinek sem kell magyarázkodnia, miért szeretné elvégeztetni. Az illető a tesztet követően azonnal kézhez is kapja az eredményt. Mindössze 15-20 percet vesz igénybe egy ember életéből, mégis sorsdöntő lehet.

- Nagy különbség van a kezdeti fázisban és a már AIDS stádiumban felismert betegek között. Utóbbiak esetében fennáll a lehetősége annak, hogy a beteget már nem tudjuk megmenteni, különösen akkor, ha más társbetegségek is fennállnak mellette, fertőzések, daganatos megbetegedések. A túlélési lehetőségei, valamint az életminősége sem olyan már, mint azoknak a betegeknek, akiket még a korai stádiumban sikerül kiszűrnünk - vázolja a szakorvos.

Éppen ezért a legfőbb cél, hogy azt a betegcsoportot szűrjék ki, akik még tünetmentesek, tehát korai stádiumban vannak.

A betegség első szakasza az úgynevezett akut HIV-betegség. Ez általában három-hat héttel a fertőzés kialakulása után jelentkezik, láz valamint influenzás tünetek kíséretében. De itt már diagnosztizálható a betegség.

A kezelés lényege, hogy vírusellenes gyógyszerekkel a vírus szaporodását megakadályozzák, ezáltal a vírusszámot a kimutathatóság alá csökkentsék. Ha ez megtörtént, a betegség nem képes tovább fejlődni, és az érintett személy nem tudja másoknak továbbadni a fertőzést.

Dr. Feiszt Zsófia azt is elárulta, aki szedi a gyógyszert s a vírusszáma a kimutathatósági határ alatt van, akár évtizedekig élhet tovább teljes értékű életet. A statisztikai adatok alapján a HIV pozitívak átlagéletkora mindössze két évvel marad el az egészséges emberekétől.

További hasznos információkról a www.hivszures.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Kálóczy Eszter - Fotó: Dittrich Éva