A lakásán várták a rendőrök a betörőt
2017. október 22. vasárnap 09:34

Egy nő kért segítséget a rendőröktől július 13-án 21 óra 30 perckor azért, mert kölkedi szálláshelyére valaki betört, és ellopta a táskáját.
A nő a rendőröknek elmondta, hogy amikor este a barátaival hazaért a szálláshelyére, észrevette, hogy az épület egyik ablakáról valaki letépte a szúnyoghálót, és ellopta az iratait, bankkártyáit és 20 000 forintot tartalmazó táskáját.
A rendőrök két órán belül beazonosították a tolvajt, akit lakóhelyén akkor fogtak el, amikor a lopásból éppen hazaért. A 15 éves helyi fiú gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy a táskából a pénzt kivette, majd a táskát a közeli kukoricaföldön eldobta. A rendőrök a táskát a gyanúsítottnál megtalált pénzzel együtt lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosnak, így a lopással okozott kár teljes egészében megtérült.
A lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Mohácsi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

