A csúcson indított, s most Katával tör újra a csúcsra a pécsi gézakékazég - Itt az új klip!

2019. augusztus 12. hétfő 17:25

A csúcson indított, s most Katával tör újra a csúcsra a pécsi gézakékazég - Itt az új klip!

Kollégánk, Dömötör Géza gimnazistaként, 1996-ban alapította meg zenekarát, amely a gézakékazég nevet kapta. A Dunaszentgyörgyről származó zenész és újságíró az egyetem miatt költözött Pécsre, együttesével pedig azóta is folyamatosan alkotnak, hamarosan harmadik albumukat tárják a közönség elé. Beharangozó klipjük vasárnap jelent meg.

 

- Géza, őszintén, nem sok ez?

- Mi?

- Minden. Hogy bírod ezt?

- Hát, nem könnyű, de ez van, természetesen itt is, a zenében is működnek a piaci viszonyok.

- Bővebben? Csak azért kérdem, hogy ami nekünk evidens, az az olvasónak is az legyen. Érted, hogy érhető legyen a diszpozíció.

- Perspektíva kérdése az egész. Mi a kérdés?

- Na jó, hagyjuk. Inkább vágjunk bele: mióta érdeklődsz a zene, zenélés iránt?

- A legelső gyermekkori emlékem mindjárt a zenéléshez kapcsolódik, vagyis a zene szeretetéhez. Hároméves koromban a szüleim leültettek egy nagy szalagos magnó elé, s én ott órákig elvoltam, az akkori slágereket hallgatva. Míg más gyerekek a homokozóban, addig én a magnó előtt ültem, s hallgattam a zenéket.

- Mikor kezdtél el hangszeren játszani?

- Ezzel kapcsolatban, ami legelőször eszembe jut, az a Szent György-napi búcsú, ugyanis én Dunaszentgyörgyről származom. Ezen az eseményen mindig ott voltunk a családdal, s minden egyes búcsúban kaptam egy műanyag gitárt, azon lógtam folyamatosan, s a végén mindig szét is törtem. Aztán nyolcéves lehettem, amikor megkaptam az első szintetizátoromat, amin elkezdtem dalokat írni. Ezt mindenféle zenei képzettség nélkül tettem, s elég sok dalt komponáltam így. Persze nem kell bonyolult dologra gondolni, egyszerű zenék voltak, de állítólag jók. Aztán meg is csináltam az első demó kazettámat, egy teljes albumot.

- Ezt hogyan kell elképzelni? Azért nyolcévesen ez nem semmi.

- Ez úgy működött, hogy a szintiben voltak előre beprogramozott dobhangzások, elindítottam egy ritmust, s arra pötyögtem valamit. A szövegeket akkor még nem én írtam, hanem csak úgy kölcsönvettem gyerekfejjel. Például a Pál utcai fiúk zenekar szövegét is használtam, vagy más együttesek textusait. Ezeket a szerzeményeket leginkább a bátyámnak mutattam meg, akinek már akkor nagyon tetszettek.

- Mikor fordult igazán komolyra a dolog?

- Tizenhárom éves lehettem, amikor megkaptam az első igazi gitáromat a szüleimtől. Jártam tanárhoz, aki megtanította az alapokat, de úgy az ötödik óra után meguntam a dolgot. Egyik alkalommal bevittem egy saját szerzeményemet az órára, ezután pedig, maradjunk annyiban, már inkább saját magamat képeztem tovább.

- Aztán együttest is alapítottál.

- Igen, Szekszárdon voltam gimnazista, ahol összebarátkoztam Pál Andrással, aki felettem járt eggyel. Az első évem vége fele kiültünk a hangszerekkel a Prométheusz parkba, s ott eldöntöttük, hogy csinálunk egy zenekart, ami a gézakékazég nevet kapta. A név a demós korszakomból jött, mert akkoriban a bátyám már kitalálta, ha lesz egy zenekarom egyszer, akkor ez lesz a neve. Szóval 1996-ban megalakultunk, s nagy örömömre azóta is létezünk. Az évek alatt kialakult egy rendes gitárzenekari felállás, dobossal, gitárosokkal, basszusgitárral és énekkel, ami alapvetően a mai napig így van. Ami nagyon érdekes, hogy a zenekar a csúcson kezdte, 1996-ban megírtuk az első pár dalt, s abban az évben rögtön fel is léptünk a Szigeten. Akkoriban a fesztiválon működött egy helyi rádió, ami csak a Sziget ideje alatt sugárzott. A bátyám segítségével, élő adásban sikerült eljátszanunk három számot, ami hatalmas élmény volt.

- Az egyetem miatt Pécsre fújt a szél, ez a változás milyen hatással volt a zenekarra?

- Az egyetem előtt volt egy kis szünet, amikor nem igazán volt aktív a zenekar, nem írtunk újabb dalokat. Aztán az egyetem vége felé kezdtük újra Pécsen, így gyakorlatilag 2006 óta pécsi együttesnek valljuk magunkat, mindamellett, hogy már ránk aggatták a Tolna megyei Lennon-McCartney jelzőt is vicces barátaink. Azóta többen megfordultak a zenekarban, de az alapító atyák, Pál András és jómagam maradtunk. Túl voltunk már 10 éven, de nem úgy álltunk hozzá, hogy mi ebből meg akarunk élni. Ez egy nagyon erős hobbi máig is, sok energiát ölünk az egészbe. 2012-ben csináltuk meg az első lemezt Valahol mindenki címmel, ami egy útkeresés volt még technikai szempontból. A második lemeznél, ami 2016-ban jelent meg, már törekedtünk arra, hogy egy jól megfogható dolog legyen, erős, egységes hangzással.

- Hamarosan pedig a harmadik albumotok jelenik meg és a legújabb klipetek is látható már.

- Így van, a harmadik lemezünkön jelenleg is gőzerővel dolgozunk, pár hét múlva már mindenkinek elérhető lesz. Ez az album a második, Mint azok a fák című lemez szerves folytatása. A Valahol mindenkinél még nem igazán érdekeltek a szövegek, aztán a második már - nem teljesen tudatosan - egy központi koncepcióra íródott, ami nagyon személyes, a saját életemből merített tapasztalatokat köhögi vissza. Felvállalom, amit korábban nem mertem, s teljesen őszintén éneklek az életemről. Ezúttal is az elmúlt három év impressziói ihlették a szövegeket, legyen szó akár egy szuperül elsült találkozásról, vagy a magány mindent körbefonó unalmáról. A videót nemrég forgattuk le, s ez az első olyan klip, amelynek a koncepcióját nem mi találtuk ki, hanem egy fiatal pécsi stáb. Én körülbelül két másodpercre tűnök fel a benne, mint krémest evő járókelő az utcán. A dalt, amelynek Kata a címe, azért választottuk beharangozónak, mert ez viszonylag könnyen emészthető, és egy frankón popos, nyári dal, amit ráadásul egy Balaton parti történet ihletett. Ez a dal jóval pozitívabb töltetű a többihez képest. Ezen kívül augusztus végén a lemezmegjelenés előtt még egy dalunk meg fog jelenni, ennek a címe a Látszik még a víztorony lesz.

- Végül mesélj egy kicsit a zenén kívüli életedről is. Milyen egy online újság regionális vezetőjének lenni?

- Nagy feladat. Mesélek kicsit a kezdetekről. Az egyetem alatt elkezdtem írni az UnivPécsbe, egy nagyon jó barátom segítségével jutottam be oda. Nem meglepő, zenével kapcsolatos cikkeket írtam az újságba, de egy-két közéleti interjú is becsúszott olykor. Ekkor dőlt el, hogy én az újságírással szeretnék komolyabban foglalkozni, persze a zenélés, az örök szerelem mellett. 2007-ben kerültem az Origo.hu-hoz, majd 2008-ban adtam be a bama.hu-hoz az önéletrajzomat, és nagy meglepetésemre engem vettek fel. Nem tudnám máshogy elképzelni magam, a 12 év alatt nem kopott meg a lelkesedésem. Bár az online újságírás más, mint a klasszikus, de pont ezt élvezem, én inkább a pörgős melók híve vagyok. A mai napig az motivál, ha bejön hozzám egy hír, az egyrészt minőségben legyen minél jobb, és próbáljuk meg a leggyorsabban kihozni, megelőzve másokat. Véleményem szerint ezt nem lehet megunni, minden nap jönnek új feladatok, kihívások és munkakörök, amelyektől színesebb lesz ez az egész. Ráadásul kiváló kollégáim vannak, akik évtizedek óta a Dunántúli Naplónál dolgoznak, s magas minőségben teljesítik a feladatukat hosszú évek óta. Ha ilyen példák vannak előtted, akiket érdemes követni, akkor a munkahelyedet is könnyen megszereted.

Hallgassa meg Ön is az együttes új dalát :







Pauska P. - Fotó: Dittrich Éva