Debreceni Egyetem: piacképes oktatás cégekkel együttműködve
A Debreceni Egyetem (DE) arra törekszik, hogy a képzést, a szakmai munkát a gazdaság, a társadalom érdekeinek szolgálatába állítsa - jelentette ki Fábián István, a DE rektorra szombaton, a Tudományegyetemi Karok (TEK) által harmadik alkalommal megrendezett kapcsolatok napja megnyitóján.A rektor szerint az egyetem és a piaci szereplők együttműködésében komoly tartalékok vannak, de a TEK intenzíven törekszik a kapcsolatok működtetésére.Gaál István, a 8 kart és 12 doktori iskolát tömörítő TEK elnöke hozzátette: a kapcsolatok napja jó alkalom arra, hogy a kutatási eredményeket...Csütörtökön búcsúzunk dr. Dunai Imre szerkesztő kollégánktól
Tragikus hirtelenséggel elhunyt barátunkat, dr. Dunai Imrét, a Dunántúli Napló volt főmunkatársát, a Pécsi Városi Sajtódíj és a PTE Sajtódíjának kitüntettjét, a pécsi egyetem volt kari igazgatóját október 13-án, jövő csütörtökön délután két órakor temetjük a pécsi nagytemetőben. Kollégáinkat - a gyászoló család intencióinak megfelelően - arra kérjük, hogy 13.30-ig foglalják el helyüket a nagyteremben.Itt túl drága az élet: csökken a határon túliak száma a PTE-n
Egyre kevesebb határon túli magyar hallgató vesz részt a Pécsi Tudományegyetem karainak képzéseiben. Vázsonyi Ottó, a külhoni magyar fiatalokat tömörítő Márton Áron Szakkollégium pécsi vezetője szerint ez a magas költségeknek tulajdonítható elsősorban. Utánajártunk, az értintetteknek mire és mennyire van szükségük ahhoz, hogy a PTE-n megkezdhessék, később pedig folytathassák tanulmányaikat. A pécsi egyetem karait idén hozzávetőleg kétszáz határon túli magyar látogatja, a közülük kikerülő gólyáknak pedig nem a „welcome drink" okozta a legnagyobb...
Jövő heti programkínálat a...
A PTE jövő heti programajánlója szerint október 10. és 14. közt számíthatunk például ünnepélyes adományozásra, ALKOSS! Napra és szakkollégiumi megnyitóra is. Idén ősszel több...Bódis Józsefék átadták a...
Befejeződött a Pécsi Tudományegyetem 10 milliárd forint értékű kollégiumi rekonstrukciós programja: a projekt keretében...
Pécsi keramikusművész...
Történetek címmel látható október 12-től Nagy Márta DLA keramikusművész, a PTE egyetemi tanárának kiállítása Budapesten.A 17 órakor nyíló tárlaton köszöntőt mond Probstner János, a...Tarkány Szűcs Ernő...
Tarkány Szűcs Ernőre, a hazai jogi néprajzkutatás meghatározó alakjára emlékezett konferenciával a Magyar Néprajzi Társaság és a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi Illyés Gyula Kara a...Biotechnológusokat képeznek...
A már meglévő alapokra építve közös biotechnológiai oktatásfejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetem és az eszéki...
Derrida előadások az...
Derrida-előadások 2011. címen a PTE-BTK konferenciát szervez október 4-én, kedden tizenegy és tizenhat óra közt a BTK Ifjúság úti Kari Tanácstermében.Az előadáson francia és magyar...Továbbra is előzetesben a PTE volt gazdasági főigazgatója
A Pécsi Városi Bíróság január 5-ig meghosszabbította a napokban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetéssel gyanúsított volt gazdasági főigazgatójának előzetes letartóztatását. Hajdu István, a bíróság elnöke hétfőn az MTI-nek elmondta: a végzés indoka, hogy a 45 éves férfi az ellene folyó büntetőeljárás ideje alatt a gyanú szerint újabb bűncselekményt követett el.A bíróság I. Gábort szeptember 5-én helyezte újra előzetes letartóztatásba, miután a rendőrség három nappal azelőtt őrizetbe vette készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntettének megalapozott gyanújával.A...Élet az emberiség után - az egyetemen
A Magyar Földrajzi Társaság Dél-dunántúli Osztálya és a FAIR Filmklub kerekasztal beszélgetést tart a „Élet az emberiség után” című film kapcsán.Időpont:október 5. 18 óraHelyszín: PTE TTK (7624 Pécs, Ifjúság útja 6.) Prinz-term (C/IV)Egyetemi katolikus tanévnyitó koncert a Székesegyházban
A Magyar Katolikus Kultúra Napja alkalmából egyetemi tanévnyitó koncertre kerül sor a Pécsi Egyházmegye szervezésében 2011. október 5-én, szerda este hét órakor a Pécsi Székesegyházban. A Magyar Katolikus Kultúra Napja programsorozat jegyében egyetemi, főiskolai tanévnyitó koncertet rendeznek a Pécsi Bazilikában. A műsor Fassangi László orgonaművész előadásával kezdődik, majd Ágoston Béla játszik szaxofonon, dudán, dorombon és havasi kürtön. A Liszt-mozaikok értelmében Liszt-Reger: É-dúr legenda "Paolai Szent Ferenc a hullámokon" címen...Bódis József: a kézi...
Az új felsőoktatási törvénytervezettel kapcsolatban kérdeztük Prof. Dr. Bódis Józsefet, a Pécsi Tudományegyetem rektorát....
Elhunyt dr. Dunai Imre volt...
Szombaton reggel tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Dunai Imre, az Új Dunántúli Napló volt főmunkatársa, aki az elmúlt években a PTE FEEK kari igazgatójaként dolgozott. A Pécs Város...PTE-s részvétellel megdőlt...
Az első, nem hivatalos adatok szerint megdőlt az egyszerre együtt kísérletezés világrekordja hét magyar városban, köztük...
A PTE szakszervezete...
Sajtónyilatkozat."Jog és biztonság kell Pécsett is!Szolidaritást vállal a Pécsi Tudományegyetem Felsőoktatási Dolgozók...
Pécsi tananyagfejlesztés a...
Az ország négy jelentős sportszakember-képző intézménye, köztük a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar (PTE TTK) Testnevelés- és Sporttudományi Intézete a Dialóg Campus Kiadó...Kínai delegáció járt a...
A kínai Shaoxing Egyetem négyfős küldöttsége látogatást tett a PTE-n, amelynek célja a két testvérváros egyetemei közti...
Kezdődik a Közgazdász-vándorgyűlés a Kodály Központban
Versenyképesség és adósságcsökkentés címmel rendezi a Magyar Közgazdasági Társaság a ma kezdődő 49. Közgazdász-vándorgyűlését Pécsen. A magyar közgazdász-társadalom legnagyobb éves rendezvényének helyszínéül választott Kodály Központba félezer közgazdászt, gazdasági szakembert várnak, akik három nap alatt két plenáris és tíz szekcióülésén mintegy hetven előadást hallgathatnak meg.A konferencia plenáris és a szekcióüléseire felkért előadók között van Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Simor András, a...Sürgősségi napokat rendeznek a PTE-n
A tavalyi kolontári iszapkatasztrófa, valamint a barlangi és a légi mentés is téma lesz a Sürgősségi napok címmel pénteken Pécsen kezdődő, hatodik alkalommal meghirdetett rendezvényen."A kétnapos rendezvényen mintegy kétszáz sürgősségi dolgozó, valamint e területre szakosodó hallgató folytat eszmecserét a sürgősségi ellátási koncepciók változásáról" - olvasható a szervező Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának (PTE ETK) sürgősségi ellátási tanszékének közleményében.A sürgősségi egészségügyi ellátásban az elmúlt évtizedekben világszerte számos ellátási...Kémiai Guinness-csúcsra törnek a pécsi egyetemisták is
2011 a Kémia Nemzetközi Éve. Kapcsolódva a programhoz, a Magyar Kémikus Egyesület koordinálásával több vidéki város (Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szombathely) felsőoktatási intézményei összefogtak egy Guinness-rekord kísérlet erejéig.A résztvevők szeretnék megdönteni az egy időben kísérletezés világcsúcsát, melyet jelenleg 2800 fővel tartanak, és ezzel bekerülni a Guinness Rekordok Könyvébe. A tervek szerint a PTE TTK Ifjúság úti bejáratánál, a díszudvarban 2011. szeptember 30-án, pénteken pontban 14.00 órakor egy egyszerű kísérletet végeznének el, lehetőség szerint...
A rovat további témái
« Előző
2430 | 2457 | 2484 | 2511 | 2538 | 2565 | 2592 | 2619 | 2646 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...

