Hogyan nyerjünk a totón? – megmondják a PTE-n
2011. szeptember 22. csütörtök 17:08
Csaknem negyven programmal várja a Pécsi Tudományegyetem az idei Kutatók éjszakáján, pénteken az érdeklődőket, akik zenélő villámokkal és szőlőkülönlegességekkel is megismerkedhetnek a baranyai megyeszékhelyen.
A Kutatók éjszakájának pécsi programjait a PTE Természettudományi Kara szervezi, amely az Ifjúság útja 6. sz. alatti épület laboratóriumaiban, előadótermeiben, botanikus kertjében és sportpályáján várja az érdeklődőket pénteken délután öt órától. A résztvevők egyebek mellett mikroszkopikus lényekkel ismerkedhetnek, kiszámíthatják ökológiai lábnyomukat, különleges szőlőfajtákról hallhatnak, illetve rajzoló és zenélő villámokat is láthatnak, utóbbi a szervezők ígérete szerint "megrázó" élmény lesz.
A látogatók bejárhatják az egyetem botanikus kertjét, megtudhatják, hogyan nyerjenek a totón, a sportpályán pedig csillagászati bemutatón vehetnek részt. A meghökkentő fizikai kísérletek résztvevői megtapasztalhatják, hogyan törik szét szilánkokra egy virágszál, és kiderül, hogy veszélyes-e -200 Celsius fokos folyékony nitrogénnel zuhanyozni. Arra is fény derül, hogy milyen módszerrel tudjuk hangunkat oktávokkal megváltoztatni. A hétköznapokban segíthet a családi kutya gondozásával és nevelésével foglalkozó előadás, amelyből egyebek között kiderül, hogy egy border collie szókincse több mint ezer szóból áll.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...

