Debreceni Egyetem: piacképes oktatás cégekkel együttműködve
2011. október 08. szombat 13:48
A Debreceni Egyetem (DE) arra törekszik, hogy a képzést, a szakmai munkát a gazdaság, a társadalom érdekeinek szolgálatába állítsa - jelentette ki Fábián István, a DE rektorra szombaton, a Tudományegyetemi Karok (TEK) által harmadik alkalommal megrendezett kapcsolatok napja megnyitóján.
A rektor szerint az egyetem és a piaci szereplők együttműködésében komoly tartalékok vannak, de a TEK intenzíven törekszik a kapcsolatok működtetésére.
Gaál István, a 8 kart és 12 doktori iskolát tömörítő TEK elnöke hozzátette: a kapcsolatok napja jó alkalom arra, hogy a kutatási eredményeket felhasználó, a végzős hallgatókat befogadó cégek, vállalatok képviselőivel találkozzanak az egyetemi oktatók, kutatók.
Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke előadásában kifejtette: Magyarországon a továbbfejlesztés irányát az új K+F+I (innováció) stratégia fogja meghatározni, összhangban az Új Széchenyi Tervvel.
Utóbbi tudomány-innováció fejezetében az idén 72,7 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre - fűzte hozzá.
Mészáros György szerint az Európai Unió (EU) ígéretes utat vázol fel 2020-ra a kutatás-innovációval összefüggésben.
Az EU 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó költségvetésében minden korábbinál nagyobb kutatási forrás áll rendelkezésre, de "ébernek kell lennünk, hogy minél több pénzt tudjunk idehozni" - jegyezte meg a NIH elnöke.
A rendezvényen átadták a Tudományegyetemi Karok-díjat, amelyet az idén Ábrahám László, a National Instruments Hungary Kft. ügyvezetője kapott.
A nyitó plenáris ülést követően a résztvevők két szekcióban ismerkedhettek meg a TEK műszaki karának innovatív projektjeivel, illetve a cégekhez kihelyezett tanszékek munkájával.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...

