Középiskolások a FEEK-en: mi is az a tudományos műhelymunka?

Tovább folytatódik a „Kulturális örökség tanulmányok tehetségműhely középiskolások számára" c. program a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának szervezésében. A PTE FEEK Tudományos Diákköre december 19-én (csütörtökön) 10 órától kari Tudományos Diákköri konferenciát szervez. A konferencián azok az érdeklődő középiskolás diákok vehetnek részt, akik a Kulturális örökség tanulmányok tehetségműhely korábbi rendezvényein is szerepeltek. A középiskolások TDK-n való részvételének egyik kiemelt célja az, hogy életszerű...

Még mindig nem tudni, hogy nemzeti lesz-e a Pécsi Tudományegyetem

Még mindig nem tudni, hogy nemzeti lesz-e a Pécsi Tudományegyetem Még mindig nem fogadták el a felsőoktatási stratégia módosítását, így a korábbi elképzelésekkel ellentétben nem született döntés arról, hogy mely felsőoktatási intézmények kapják meg a nemzeti tudományegyetem titulust. A cím a presztízs mellett komoly gazdasági és egyéb előnyökkel járhat az egyetemek számára. Bódis József professzor, a PTE rektora szerint Pécsett minden adott ahhoz, hogy elnyerjék a titulust. Bár a Felsőoktatási Kerekasztal döntő többsége elfogadta a Klinghammer István szakállamtitkár által a felsőoktatási stratégiával kapcsolatban összeállított módosítási...

Több műtétre továbbra is éveket kell várni a pécsi Klinikai Központban

Több műtétre továbbra is éveket kell várni a pécsi Klinikai Központban Leginkább a pénzhiány miatt alakulnak ki a várólisták Pécsett, a Klinikai Központ ugyanis rendelkezik a szükséges tárgyi felszerelésekkel és a megfelelő számú kollégával is. Az egyetemen munkatársunkkal azt közölték, több műtét esetében is csökkent a várakozási idő, ám - például - a csípőprotézisért több mint két évet kell türelemmel lenni.  Hiába kap egyre nagyobb szerepet a különböző megbetegedések kapcsán a megelőzés fontossága, egyes szűrésekre vagy vizsgálatokra akár fél évet is várni kell városunkban. Egyik olvasónk arról panaszkodott, az endokrinológiai...

Eddig operálhatatlan...

Eddig operálhatatlan betegeken segít a pécsi szívklinika világszínvonalú, új laboratóriuma Az ország egyik legkorszerűbb szívkatéteres laboratóriumát adták át pénteken a baranyai megyeszékhely szívklinikáján. A PTE...

Elkészült a PTE Klinikai...

Elkészült a PTE Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika új Szívkatéteres Laboratóriuma. December 13-án pénteken 12 órakor kerül sor az ünnepélyes átadásra. Helyszín: PTE KK...

Fiatal Filozófusok...

Fiatal Filozófusok Konferenciája a Pécsi Tudományegyetemen A Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskolája idén negyedik alkalommal rendezi meg a Fiatal Filozófusok Konferenciáját,...

Rangos nemzetközi...

Hebling Jánost, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktorát, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egyetemi tanárát, az MTA-PTE Nagyintenzitású Terahertzes Kutatócso-port vezetőjét - első magyar...

Karácsonyi koncerttel...

A Pécsi Tudományegyetem immáron negyedik alkalommal rendezi meg hagyományos karácsonyi koncertjét, december 12-én, csütörtökön este fél 7-kor a Kodály Központban. Az esemény időtartama:...

A PTE Meseszép kampányában...

A PTE Meseszép... jótékonysági rendezvénysorozat keretén belül a PTE Táncegyüttes közel egyórás műsorát december 8-án, vasárnap 16 órától a Harmadik Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásáron,...

Prima Primissima Díjat kapott Bachman Zoltán, a PTE professzora

Prima Primissima Díjat kapott Bachman Zoltán, a PTE professzora Tizenegyedik alkalommal adták át pénteken este a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, művészet, kultúra, tudomány és sport kiemelkedő képviselőinek a Művészetek Palotájában. Bachman Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Kossuth- és Ybl-díjas egyetemi tanára a „Magyar építészet és építőművészet" kategóriában vehette át a rangos elismerést. AZ ÉPÍTÉSZRŐL OKTÓBERBEN KÉSZÍTETT PORTRÉNKAT ITT OLVASHATJA. Bachman Zoltán Kossuth-, Steindl-, Ybl-, Pro Architectura-, Szent-Györgyi Albert- és Princz Gyula díjas építész, aki Pécs építészetének és örökségvédelmének...

A pécsi orvosi kar honlapja lett a legjobb

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar felvételizőknek szóló, októberben elkészült új honlapja nyerte el oktatás kategóriában Az Év Honlapja 2013 megtisztelő címet. 2013-ban már az ötödik alkalommal került sor az Év Honlapja díj kiosztására. Oktatás kategóriában az idei évben 14 honlap versengett a megtisztelő címért. A szakmai díjak mellett közönségdíjak kiosztására is sor került. A szakmai díjak odaítéléséről egy 14 fős zsűriből álló - tagjait a hazai marketing és reklám szakmában dolgozó szakemberek alkotják - csapat döntött. Az elbírálás szempontjai között...

Az Akác utcába költözik a PTE Bőrklinika

December 9-én, hétfőn a PTE Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika megkezdi a működését az új, Akác utcai telephelyén. A működés megkezdését megelőző 3 munkanapon keresztül tartó átköltözés ideje alatt a délelőtti és délutáni járóbeteg szakrendelés ideiglenesen a Dr. Veress Endre u. 2. szám alatt található Bőr és Nemibeteg-gondozóban történik. A költözés ideje alatt érdeklődni lehet a 06/72-523-580 telefonszámon. A klinika járó és fekvőbeteg részlege az Akác utcában két külön épületben került elhelyezésre, mindkét épületrész a betegek igényeinek megfelelően, korszerűen...

Laufer László vehette át az...

Laufer László vehette át az idei Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíjat A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa 2000 óta minden esztendőben odaítéli a Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíjat, mellyel elismeri...

Folytatódik a PTE kampánya...

A PTE Szívgyógyászati Klinika kezdeményezésére több klinikai egység is bekapcsolódik a PTE Meseszép... kampány mesekönyv-gyűjtő akciójába. Ennek köszönhetően a Szentágothai János...

Hangversennyel ünneplik a...

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete december 4-én, szerdán 17 órakor ünnepi hangversennyel készül a japán küldöttség fogadására a Liszt Ferenc Hangversenyteremben...

Még fiúk is jelentkeznek...

Még fiúk is jelentkeznek pom pom táncosnak az orvosi karon Pár esztendeje Pécsett is megvetette a lábát az Észak-Amerikában nagy hagyományokkal rendelkező pom pom tánc. A Pécsi...

Zeneművészeti Junior Prima...

Zeneművészeti Junior Prima Díjat kapott Bencze Csaba, a PTE diákja Átadták az idei zeneművészeti Junior Prima Díjakat hétfőn Budapesten, a zsűri ezúttal is tíz elismerést osztott ki. A díjban...

Mellár prof. szerint egy...

Mellár prof. szerint egy erős kancellár béna kacsát csinál a rektorból Bár még több mint fél évig tart Bódis József professzor, jelenlegi (és esetleg jövőbeni) rektor mandátuma, hivatalosan is...

Adventi Estet szerveznek a jogi kar oktatói és hallgatói

December 2-án, hétfőn este 6 órakor a Tudásközpontban tartja hagyományőrző Adventi Estjét a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara. A zenés esten - amely már évek óta nagy sikert arat - a jogi kar oktatói és hallgatói lépnek fel. Idén jótékonysággal kötik össze a muzsika örömét, a Bölcső Alapítványnak gyűjtenek adományokat a rendezvény során. A belépés ingyenes. Helyszín: Tudásközpont (Pécs, Universitas utca 2/A.)

Stenczer Béla is mesét szaval a PTE kampányában

Stenczer Béla is mesét szaval a PTE kampányában A Pécsi Tudományegyetem Meseszép... kampányának következő állomásán december 5-én 14 órától az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Speciális Szakiskola és Kollégiumban elevenedik meg A Szépség és a Szörnyeteg meséje a PTE Táncegyüttes látványos táncbemutatójával, majd az egyetem volt hallgatója, Stenczer Béla színművész előadásában. Végül ismét a mesés tánctanítással zárul a program. A helyszínen 13.30 órától folytatódik a mesekönyv-gyűjtő akció, melyre új vagy használt könyveket is örömmel fogadnak a szervezők. Ezek szétosztására a kampány zárórendezvényén...

Komlósi: Brazília csak az egyik célpont a többi mellett a PTE számára

Komlósi: Brazília csak az egyik célpont a többi mellett a PTE számára Habár a héten országos sajtóvisszhangot váltott ki az egyetem delegációjának - jelenleg is tartó - brazíliai szakmai látogatása (ahol egyébként az ELTE, a debreceni és a győri egyetem képviselői is ott vannak), októberben volt az igazi nagyüzem a PTE külföldi kapcsolatrendszerének bővítését illetően. Az intézmény több országban is népszerűsítette szolgáltatásait. A PTE előbb Indonézia fővárosában, Jakartában mutatkozott be a Tempus Közalapítvány szervezésében az európai felsőoktatási vásáron, majd a Campus Hungary program keretében vett részt az oroszországi Jekatyerinburgban...