Rangos nemzetközi elismerésben részesült Hebling János professzor
2013. december 12. csütörtök 09:36
Hebling Jánost, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktorát, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egyetemi tanárát, az MTA-PTE Nagyintenzitású Terahertzes Kutatócso-port vezetőjét - első magyar kutatóként - tiszteletbeli tagjává választotta az optikai és lézerfizikai kutatásokkal foglalkozó kutatók nagy presztízsű szervezete, az Amerikai Optikai Társaság (Optical Society of America, OSA).
Az OSA díjbizottságának indoklása szerint Hebling János a döntött impulzusfrontú pumpáláson alapuló nagytérerősségű terahertzes (THz) impulzusforrások fejlesztésével érdemelte ki ezt a címet, és azzal, hogy az egyciklusú terahertzes impulzusok energiáját hét nagyság-renddel megnövelte.
Több mint egy évtizede Hebling professzor nevéhez fűződik a mindenkori legnagyobb ener-giájú terahertzes impulzus előállítása. Az eredményeket korábban német és amerikai kutatóhelyeken érte el, de a Pécsi Tudományegyetemen megvalósuló fejlesztések eredményeképpen a Szentágothai Kutatóközpont immár megfelelő körülményeket tud biztosítani a világszínvonalú kutatások magyarországi elvégzéséhez.
A mobiltelefonok által használtnál ezerszer nagyobb frekvenciájú sugárzás fontos szerepet játszik a szegedi szuperlézer (ELI-ALPS) programjaiban: az extrém rövid impulzusok keltésénél várhatóan alkalmaznak majd nagy térerejű terahertzes sugárzást, és az onkoterápia egy területén, a hadron terápiához is terahertzes impulzusokkal lehet megfelelő energiájú protonokat előállítani, amelyek pontosabb daganatkezelést tesznek lehetővé.
Dr. Hebling János, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézet igazgatója 2011-ben elnyerte az MTA Fizikai Tudományok Osztálya Fizikai Fődíját. Fő kutatási területe a nagy energiájú THz-es impulzusok előállítása, és ezek nemlineáris optikai és spektroszkópiai alkalmazása.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...