Zeneművészeti Junior Prima Díjat kapott Bencze Csaba, a PTE diákja
2013. december 02. hétfő 15:07

Átadták az idei zeneművészeti Junior Prima Díjakat hétfőn Budapesten, a zsűri ezúttal is tíz elismerést osztott ki. A díjban és az azzal járó kétmillió forintban részesült Bencze Csaba harsonaművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatója.
Bencze Csaba zenei kötődése családjából ered: édesapja, nagyapja is zenész volt. Nagy-bátyja Bencze Zsolt a Pécsi Szimfonikus Zenekarban játszott szólamvezető harsonamű-vészként.
A fiatal művésznek nem ez az első sikere: 2011 nyarán a 8. Szatmári Rézfúvós Zenei Fesztiválon (Fehérgyarmat) nyert 1. Díjat. Nemzetközi porondon 2007-ben a VI. Nemzetközi Harsonaversenyen Brnóban (Csehország) 2. Díjat kapott, majd ugyanott 2009-ben 1. Díjat szerzett az első kategóriában, valamint „Abszolút győztes" címet az összes kategóriából.
Középfokú tanulmányai végeztével egy évet tanult a Bécsi Zeneakadémián Otmar Gaiswinkler - a Bécsi Szimfonikusok szóló harsonása - hallgatójaként. 2010-ben kurzuson vett részt New Yorkban Joseph Alessinél, a Juilliard School professzoránál. Ezt követően Alessi első magyarként meghívta a 12 fős olaszországi szemináriumára.
2011-ben felvették a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára, ahol Farkas István Péter hab. egyetemi docens, Liszt-díjas harsonaművész tanítványa. Ezután megnyerte az egyetemisták rézfúvós versenyét Fehérgyarmaton.
2012-ben megnyerte az International Trombone Assotiation (ITA - Nemzetközi Harsona Szövetség) Robert Marsteller harsonaversenyét Párizsban, amely versenyt gyakorlatilag a harsonások világbajnokságaként szoktak emlegetni.
Egyetemi tanulmányai mellett 2011-től a Pannon Filharmonikusok zenekar első harsonása. Szólistaként 2013-ban a zenekarral D. Bourgeois: Harsonaversenyének ősbemutatójával mutatkozott be a Kodály Központban.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tízéves kislányra lőtt...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...
- Kikaptak a Párducok Szegeden
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Leszúrta az áldozatát - lehet, hogy...

