Rendkívüli küldöttgyűlés az SZDSZ-nél

MSZP: még nincs döntés Karsai büntetéséről
A szocialista frakció etikai bizottsága hétfőn alakítja ki álláspontját arról, milyen büntetést javasol a két képviselőnek, majd ugyanaznap dönt a képviselőcsoport is.Farkas Imre a frakció jóváhagyása nélkül nem vett részt az egészségbiztosítási törvény február 11-i zárószavazásán, míg Karsai József a frakció akarata ellenére szavazott nemmel az előterjesztésre. A szavazás előtt mind a ketten kérték, hogy a frakció támogassa döntésüket, de ehhez nem járultak hozzá a képviselők.Az MTI úgy tudja, hogy Farkas Imre esetében pénzbüntetés várható, Karsai Józsefnél azonban nemcsak a nem...Kétezer embert várnak az MSZP értekezletére
Hiller István, az MSZP alelnöke, volt elnöke csütörtökön egy sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, a pártértekezleten értékelik a jelenlegi helyzetet és meghatározzák az ebből fakadó teendőket, hogy a legmegfelelőbb feltételeket biztosítsák a párt és a kormány számára.Gyurcsány Ferenc szocialista pártelnök január közepén jelentette be: az MSZP tavaszra országos pártértekezletet hív össze annak érdekében, hogy elemezzék, értékeljék a kormány és a baloldali közélet állapotát, valamint javaslatokat fogalmazzanak meg a következő két évre.A korábbi nyilatkoztatok alapján...A Mazsihisz köszönetet mond...
A Mazsihisz az MTI-nek megküldött közleményében azt írja: az egész magyarországi zsidóság nevében köszönetünket fejezzük ki azért, hogy az MDF elnökeként "megkísérli az ordas eszmék...Vasárnap hajnalban kezdődik...
Az október 26-áig tartó nyári időszámítás miatt a MÁV menetrendjét nem kell módosítani. Két nemzetközi vonatot érint az időszámítás-változás: a Dacia és a Beograd expressz mindkét járata...Fodor Gábor és Szent-Iványi...
A távirati irodának Fodor Gáborral nem sikerült beszélnie, de környezetéből megerősítették, hogy a politikus visszatér a testületbe.Szent-Iványi István európai parlamenti képviselő - akit...Széles Gábor válasza Bayer...
"Nyílt válaszA Magyar Hírlap március 19-i számában publicisztika jelent meg Bayer Zsolt tollából. Az írás botrányt keltett, amely botrány az ismert forgatókönyv szerint,..."Vissza kell állítani a...
Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke úgy fogalmazott: nagy baj van azzal a társadalommal és oktatási rendszerrel, ahol a diák dicsekszik a pedagógussal szemben elkövetett tetteivel. "Ez egy...Hamisított cipők és valódi...
A szakértői vizsgálat alapján a 12 pavilonban fellelt cipők a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamisítványok voltak, amit alátámasztott az is, hogy a márkajelzést egy utólag leszedhető...A lovi akkor fialna a legjobban, ha bezárnák
Akár meg is szüntetné a honi lóversenysportot az állam - legalábbis ez derül ki azokból a Népszabadság által megismert dokumentumokból, amely a kudarccal végződött privatizáció utáni lehetőségeket taglalja. Az évek óta súlyos veszteségeket produkáló Nemzeti Lóverseny (NL) Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező (MLSZ) Kft. minden jel szerint csak kolonc az állam nyakán. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nél elkészült "tervgyűjteményt" a napilap ismeretei szerint a Pénzügyminisztérium számára is megküldték.A dokumentum szerint a lóversenyzés megszüntetésével...Munkahelyi szexuális zaklatás: büntetés várható
A zaklatás "hatályos törvényi tényállása" szinte lehetetlenné teszi az ilyen ügyekben az eredményes eljárást - hangsúlyozta Demeter Judit, az EBH elnöke abban a szakanyagban, amely a tapasztalatokat összegzi. A zaklatás során az elkövetőnek kell bizonyítania, hogy nem tanúsított olyan magatartást, amely ellenséges, megszégyenítő másra nézve, a valóságban viszont a hatóság feladata a bizonyítékok, tanúvallomások beszerzése. Ami az EBH számára nehézséget jelent, hogy nem a zaklatóval szemben folytat le eljárást, hanem például az intézmény vagy a gazdasági társaság...Révbe érhet a Balatoni Hajózási Zrt. privatizációja
Suchman Tamás, az önkormányzatok megbízásából a kormány illetékeseivel két éve tárgyaló Balaton Fejlesztési Tanács elnöke közölte: a nemzeti vagyontanács jövő szerdán dönt a még állami tulajdonban lévő 49 százalékos részvénypakett átadásáról.A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő döntését még a kormánynak is jóvá kell hagynia - olvasható a megyei napilapban.Dávid Ibolya levelet írt a...
"Dávid Ibolya: Levél zsidó és nem zsidó barátaimnak!Elképesztő, felháborító, botrányos és visszautasítandó. A Magyar Hírlap átlépett egy határt, amit senki, jobboldali, vallásos...Egyik tanárát le***vázta, a...
Kezelhetetlen nemcsak pedagógiailag, de emberileg is - mondta a lányról az osztályfőnöke. A többi tanár is hasonló problémákra panaszkodott, így a lány ügyében már tavaly fegyelmi...Balaton: orvhalászokra,...
A vízi rendészet a hajózási szezon kezdetével gyakrabban folytat part menti ellenőrzéseket, és kiemelt figyelmet fordít a tó orvhalászok által legfertőzöttebbnek tekinthető nyugati...Ma is gyakran lesz erősen...
Előrejelzés az ország területére csütörtök estig:Csütörtökön gyakran lesz erősen felhős ég, inkább csak keleten szakadozhat fel hosszabb időszakokra a felhőzet. A Dunántúlon elszórtan,...A lengyel államfő Budapesten
Sólyom László köztársasági elnök katonai tiszteletadással fogadja Lech Kaczynskit, a Lengyel Köztársaság elnökét a Szent György téren. A lengyel államfő egynapos hivatalos...MSZP-SZDSZ: nincs egyezség
A két párt az álláspontját ismertette a megbeszélésen - közölte a nagyobbik kormánypárt politikusa.Mint mondta, "mindenféle javaslat az asztalon van", de nem kívánt részletekbe...Nagyapját bántalmazta egy fiatal Surdon
A 18 éves fiatal közös otthonukban bántalmazta a 80 éves férfit - közölte a kedden történt esetről Csizmazia Péter, aki a tettlegesség kiváltó okáról több információt nem tudott adni.A rendőrség az elkövető ellen súlyos testi sértés miatt indított büntetőeljárást.Jól van az első szívátültetett csecsemő
Szatmári András, a kardiológiai intézet szakmai igazgatója elmondta, a több mint háromórás, komplikációmentes műtétet egy húszfős, orvosokból és nővérekből álló csapat végezte el az Országos Kardiológiai Intézetben március 14-én. A kislány egy egyéves gyermek szívét kapta meg.A csecsemő megszületése óta folyamatos orvosi ellenőrzésre szorult, legutóbb héthónapos korában kellett befeküdnie az Országos Kardiológiai Intézetbe (OKI). Először azt tervezték, hogy műszívbeültetést hajtanak végre rajta, ám az utolsó pillanatokban érkezett donorjelentést követően az élő szív beültetése...A kormány soron kívüli nyugdíjemelésről döntött
A Kormány 2008. március 19-én módosította a főbb gazdasági folyamatok paramétereire vonatkozó prognózisait. Ezek szerint a várható infláció 5,9 százalék, a nettó keresetindex várható mértéke 6,3 százalék lesz idén. Ez indokolta a nyugdíjak évközi korrekciós emelését.A januárban szokásos, idén 5,0 százalékos emelésen felül mintegy 760 ezer ember kapott többletemelést az "igazságossági nyugdíjprogram" keretében. A mai döntéssel mind a nyugdíjasok, mind pedig a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesülők további 1,1 százalék soron kívüli emelésben részesülnek.A...
« Előző
39447 | 39474 | 39501 | 39528 | 39555 | 39582 | 39609 | 39636 | 39663 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A mohácsi katolikus pap, Uhl Antal...
- Hatvanöt éve csilingelt az utolsó...