A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület felhívása
2008. május 06. kedd 11:03
A jéghegy csúcsát jelentő parlagfű még kicsi, de növekszik. Már most próbáljuk beazonosítani az általa érintett területeket és ne felejtsük, hogy a MEGELŐZÉS a legfontosabb, leghatékonyabb védekezés.
A parlagfű egynyári növény, ezért szántóföldeken a vegyszeres- , kisebb területeken a mechanikai (kihúzás, kikapálás) védekezés a legbiztosabb, legeredményesebb megoldás
Látni, hogy az önkormányzatok igyekeznek a mentesítéssel, ennek ellenére ne várják meg, míg a területfenntartók a kerítésükhöz érnek. Saját tulajdonuk környékén, egészen az útig, végezzék el a gyommentesítést, fűkaszálást.
Ne álljanak meg a kerítésnél, telekhatárnál A gyomtalanítás közérdek, mert több millió honfitársunk egészsége forog kockán Allergiás embertársaink kiszolgáltatottan várják az elkövetkező hónapokat, és a parlagfű allergiások már előre rettegnek a július közepe utáni időktől.
Ha mindenhol a GONDOS GAZDA figyelmével járunk el, megelőzhetjük a betegséget, nem veszélyeztetjük több millió embertársunk egészségét. A gyommentesítést azonban még a virágzás előtt kell végezni, a pollenszórás megindulása után már késő!
A szakemberek segítenek! Az önkormányzatok, a mezőőrök, a földhivatalban a földvédelmi, a földügyes munkatársak, a növényvédelmi szolgálatok, a növény orvosi kamara munkatársainak ezrei állnak szakmailag rendelkezésre.
Felvilágosítást ad és segít a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület is. Zöldszámunkon és a www.pme.hu honlapunkon várjuk megkeresésüket.
Kiadó: Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület (MTI/OS)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...