Volt Fesztivál: 70 ezer vendéget várnak Sopronba
2008. május 05. hétfő 17:47
Közlése szerint az idén mintegy 300 millió forintos költségvetésből megvalósuló program kiemelkedő eseménye lesz a spanyol-baszk származású Manu Chao és csapatának fellépése július 4-én. A világsztár azt követően állapodott meg a Volt szervezőivel, miután alaposan tájékozódott a fesztivál technikai feltételeiről, a többi fellépőről, az esemény szponzori köréről.
Felhívta a figyelmet arra, hogy július 3-án lép a nagyszínpadra minden idők egyik legsikeresebb latin hip-hop csapata, a kaliforniai Cypress Hill.
Hallhatják a zenerajongók a francia Nouvelle Vague együttest, amely új programmal mutatkozik be, és visszatér a Voltra a német Frank Popp és zenekara. Bemutatkozik a soproni közönségnek napjaink tánczenéjének egyik legdivatosabb személyisége, a kanadai Tiga. Koncertet ad a kaliforniai punk egyik legsikeresebb zenekara, az Offspring július 5-én. Az együttes először lép fel Magyarországon és június végén megjelenő lemezanyagából ad ízelítőt a Volt közönségének. A nagyszínpadi produkciókon kívül tíz színpadon számos együttes koncertje alkotja a fesztivál gerincét.
A formálódó színházi programról Loberwein Norvbert elmondta: a budapesti Katona József Színház Dzsesztetés, a kaposvári Csiky Gergely Színház Szabad az Á, a szombathelyi Weöres Sándor Színház Czukorshow című produkciót láthatja egyebek között a Volt közönsége.
A gyerekekre is gondoltak a szervezők, őket a többi között a Kaláka együttes és több játszóház szórakoztatja majd.
A hazaiakon kívül külföldről, egyebek között Ausztriából, Németországból, Szlovákiából várnak vendégeket, visszatérőket és újakat egyaránt a Voltra - tette hozzá a főszervező.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...