Fojtogattak egy tanárnőt Hevesben

2008. május 07. szerda 08:01

Fojtogatta a gyermekeit oktató pedagógust egy szülő a Heves megyei Dormánd iskolájában - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

Az asszony azért támadt rá a tanárnőre, mert a nevelő egy nappal korábban szóbeli figyelmeztetésben részesítette egy iskolai szabályszegés miatt két gyermeket - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Soltész Bálint elmondta: a dorgálás olyannyira felháborította a gyerekek anyját, hogy már hétfőn, az iskolában megtartott ünnepséget követően is megjelent az intézményben, ahol szidalmazta és életveszélyesen megfenyegette a pedagógust.

Ám nem érte be ennyivel: kedden is visszament az iskolába, és ekkor már tettleg bántalmazta a tanárnőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A füzesabonyi rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az erőszakos asszony ellen - mondta a referens.

Az elmúlt hónapokban több tanárverés is történt. Március 21-én, Budapesten, egy VIII. kerületi középiskola 16 éves diákja fizikaóra alatt odament tanárához, belerúgott, lökdöste és egy fém csapteleppel fenyegette. Március 14-én iskolaigazgatót vert meg a Nógrád megyei Őrhalomban egy házaspár, akik azon háborodtak fel, hogy fegyelmezetlenül viselkedő lányukat a pedagógus elültette a helyéről. Január 10-én Budapesten, egy VIII. kerületi középiskolában két diák osztálytermi összeszólalkozása torkollott tragédiába, miután az utcán egyikük olyan súlyosan bántalmazta a másikat, hogy a fiú sérüléseibe belehalt.

Az iskolai erőszakos események miatt Hiller István szakmai bizottságot hívott életre, mely keddi ülésén jelentést fogadott el a helyzetről, melyben úgy fogalmaznak: Nem olyan mértékű az iskolai erőszak, amely drasztikus beavatkozást igényelne.