Orbán: olyan, mint a kommunista rendszerben
Ma Magyarországon "parlamenti felhatalmazás és támogatás nélküli kormányzás zajlik. Ez számomra, mint rendszerváltó, egykori, a kommunista rendszerrel szemben álló, a szabadságért harcoló ember számára (...) elfogadhatatlan. Olyan, mint a kommunista rendszerben. Akkor sem volt társadalmi támogatás, a parlamenti támogatás meg álságos volt" - fogalmazott a Fidesz elnöke, amikor csütörtökön délután Budapesten a Tabánban rendezett koncertre látogatott. Úgy vélte, ahhoz, hogy valaki jó lelkiismerettel végezhesse miniszterelnöki munkáját, két feltétel kell. Egyrészt legyen...Géppisztolyosok az MSZP majálisán

Kóka: nem a koalíció újjáépítésében gondolkozunk
A pártelnök hangsúlyozta, hogy az SZDSZ a közeljövőben konstruktív ellenzéki pártként fog politizálni. Kóka szerint most támogatható programokra van szükség az ország problémáinak megoldása érdekében. Ezek között említette az adócsökkentést, a szociális- és nyugdíjrendszer igazságosabbá alakítását, valamint az önkormányzatokkal és a Budapesttel kapcsolatos ügyeket. Véleménye szerint ezek a fontos dolgok és nem a személyi kérdések.A koalícióból való kilépésről a liberális politikus azt mondta: reméli, hogy kiválásuk ismét felszínre hozza a parlamenti pártok együttműködésének...Baka Andrást jelölte...
Az államfő a Sándor-palotában a parlamenti pártok képviselői előtt ismertette döntését.Sólyom László a jelöltről elmondta: Baka András pályáját tudományos kutatóként kezdte a Magyar...Torlódás az M1-M7-es...
Krisztián Gábor tájékoztatása szerint már a XI. kerületi Egér úttól telítettek a sávok. Akik az M7-es autópályán Székesfehérvár, illetve a Balaton felé autóznak, azoknak egészen...Júliustól csökkenhet a...
A főigazgató elmondta, hogy július 1-jén - a kiképzést és a sikeres vizsgát követően - 486 tűzoltó tesz esküt a Hősök terén. Az új belépőknek köszönhetően lehetővé válik, hogy mind a 7...Mától kisebbségi kormánya...
Miután a liberális párt múlt vasárnapi küldöttgyűlése úgy döntött, hogy a szabad demokraták nem vállalnak tovább szerepet a kormányban, mától csak az MSZP alkotja a kabinetet, ami a...Objektív felelősség elve:...
A gépjármű-tulajdonosok objektív felelősségéről szóló jogszabály január 1-jétől hatályos, de a jogalkotó négy hónap felkészülési időt adott az állampolgároknak és a hatóságnak, így csak...Csütörtökön délutántól...
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Többször megnövekszik a gomolyfelhőzet, emellett több-kevesebb napsütés is várható. Szórványosan valószínű zápor, csütörtökön...Teleki Blanka-díjat alapított az oktatási miniszter
A díjat az oktatási és kulturális miniszter azoknak a pedagógusoknak az elismerésére hozta létre, akik nevelő-oktató, fejlesztő munkájukban kiemelkedő eredményességgel, odaadással tevékenykednek a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, szociális, egészségügyi okok miatt különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítésében.A miniszter a 2008. évi pedagógusnap alkalmából legfeljebb 100 pedagógus részére adományozza a díjat, amellyel 300 ezer forint adóköteles jutalomösszeg, adományozást igazoló okirat, és Cséri Lajos szobrászművész plakettje jár.A díjra...Tüntetés az SZDSZ székháza előtt
A Magyar Önvédelmi Mozgalom rendezvényét a rendőrség nagy erőkkel biztosítja, a XIV. kerületi Gizella utcát teljesen lezárták az autóforgalom elől. A párt székházát mintegy 30 méterre közelíthették meg a tüntetők, a Gizella utca sarkát a Semsey Andor utcánál zárták le, itt állították fel a kormányellenes tüntetésekről már jól ismert autó tetejére szerelt színpadot.A tüntetők a tervek szerint az este folyamán a Parlament elé vonulnak át.Az elsőként felszólaló Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője arról beszélt, hogy az SZDSZ az a párt, ahová "elbújtak azoknak...Horváth Aladár: erőszakmentes küzdelem kell
Munkát, nyugalmat, méltóságot - ez az idei rendezvény mottója, amellyel kapcsolatban Horváth Aladár azt mondta: céljuk, hogy minél több romát beemeljenek a szakképzésbe, nyugalmat szeretnének, hogy ne keltsen senkiben félelmet semmilyen "ordas eszme", és méltósággal szeretnék a gondjaikat elintézni. Mint fogalmazott: nem kérnek se többet, se kevesebbet, mint ami bármely magyar állampolgárnak jár.MSZP: emelkedő bérek és...
"Tudjuk és tisztában vagyunk azzal, hogy nem minden volt sikeres, és a csalódásokkal is szembenézünk és változtatni fogunk rajta. Van még két évünk" - fogalmazott a szocialista...Felgyújtották autójukat a...
Kormos Endre közölte: kedd éjszaka egy budapesti fiatalember és édesapja arra lett figyelmes, hogy tolvajok autójukkal megpróbálják eltolni a lakásuk előtt álló járművüket.A két férfi...Médiabirodalom foglalta el...
Az iskola új vezetése néhány hónapja még perben támadta meg a korábbi szerződést az ésszerűtlenül alacsony, a 10,5 milliárd forintos felújítás havi törlesztőrészének csak hat százalékát...Júniusban áll bíróság elé...
A lap emlékeztet arra, hogy Gergényit egy állásából kirúgott rendőr, Rónyai Péter feljelentette, miután jogellenesen elbocsátották a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)...Kövér László: nincs szükség...
A Fidesz választmányi elnöke a vele készült interjújában újságírói kérdésre válaszolva kifejti: egyelőre nem lesz fideszes árnyékkormány, de ha itt az idő, a párt azonnal készen áll a...Bajnai Gordon cáfolja, hogy...
A lapnak nyilatkozva a Nemzeti Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium élére kinevezett politikus elmondta: van törvényes miniszterelnök, éppen ő nevezte ki őt a miniszteri posztra, amit ő...Egykulcsos jövedelemadót készít elő a Fidesz
Az ellenzéki párt különféle műhelyeiben most formálódik, és a tervek szerint szeptemberre készül el a párt vitairatának gazdasági fejezete - olvasható a lapban.A lap úgy tudja, hogy a Fidesz továbbra sem pártolná az egységes, minden adónemre kiterjedő egykulcsos adóztatást; azaz csak az szja-ban szűnne meg a három kulcs, a helyét egyetlen - 15, 18 vagy 20 százalékos - adómérték venné át; az adóalap pedig csökkenthető lenne a gyermekek számával.A csomagban a járulékmérséklés is szerepel - ezzel kapcsolatban azonban részleteket még nem tudott meg a lap, s csak annyi információt...Lezárták az életveszélyes balatonboglári kilátót
A dombot megmászó turistákat "A kilátó baleset- és életveszély miatt bizonytalan ideig zárva" feliratú tábla fogadja a balatonboglári gömbkilátónál. Ahhoz, hogy a statikus által javasolt nagyjavítást el tudják végezni, előbb kell előteremteni a városnak a szükséges összeget, erre ugyanis nincs elkülönített forrása az önkormányzatnak.Az egykor világkiállítást is megjárt, évtizedek óta Balatonboglár egyik jelképének számító építményt 1987-ben újították fel. Most pályázati lehetőségeket keresnek az acél-, alumínium- és faszerkezetek felújítására - olvasható a megyei...Navracsics az SZDSZ-szel való korrekt munkakapcsolatról
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője az MTV Este című műsorában kedd este kijelentette, ehhez az SZDSZ-nek el kell döntenie, hogy mit akar. Szerinte ugyanis "Kóka János hetente egyszer-kétszer bocsánatot kér Gyurcsány Ferenctől, amiért kiléptek a koalícióból".A frakcióvezető nemlegesen válaszolt a riporternek arra a kérdésére, fognak-e tartani rendszeres ellenzéki egyeztetéseket a szabad demokratákkal. Mint mondta, az MDF-fel sem tartanak ilyen egyeztetéseket. Ez azonban nem jelenti, hogy "ne lennénk jó viszonyban egymással. Jó munkakapcsolatban...
« Előző
38934 | 38961 | 38988 | 39015 | 39042 | 39069 | 39096 | 39123 | 39150 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...