Határozatdömping az OVB-nél
Az Országos Választási Iroda honlapja szerint az OVB 2010-ben eddig összesen 587 határozatot hozott. Az utolsó általános választási évben, 2006-ban, amikor országgyűlési és önkormányzati választást is tartottak, januártól decemberig ez a szám 582 volt.1998-ban - amikor országgyűlési és önkormányzati választás is volt Magyarországon - az OVB egész évben 74 határozatot hozott, 1999-ben 23-at, 2000-ben 10-et, 2001-ben pedig 13-at.A következő általános választás évében, 2002-ben a határozatok száma már 310-re emelkedett, majd a következő évben 138-ra esett vissza.2004-ben európai...Rossz hír a devizahiteleseknek
A forint a romló nemzetközi hangulatban nem csak az euróval szemben esett (1 EUR=286 HUF), a frankkal szemben is mélypontra zuhant: egy frankért jelenleg 222 forintot kérnek a bankközi piacon.Az árfolyam változásait nyomon követheti: ITT.Kabulba vezénylik a dandártábornokot
Október 1-jétől március végéig Magyarország lesz a kabuli nemzetközi repülőtér Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) által használt terület vezető nemzete, mely feladatot féléves váltásban más-más ország katonái látják el.A kabuli repülőtér üzemeltetéséhez szükséges személyzet többségét - nyolcvan embert - Magyarország fogja biztosítani.Nem csak magyarok lesznek ott, például belgák és bolgárok is segíteni fogják a munkát. Kilián helyettese egy amerikai ezredes lesz.Halálos pincebaleset Akasztón
Az akasztói vállalkozás pincéjében dolgozó 36 éves férfi egy hordóhoz támasztott létrával esett el, és olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.KDNP itt-ott: a vonakodó...
Az MTI azután kereste meg a kereszténydemokrata frakció első emberét, hogy több helyen olyan híradások jelentek meg, nem sikerül a polgármesterjelöltségről megegyezni Érden és...Reggeli lapszemle: titkos...
Magyar Nemzet: Titkos jelentés készült az országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) fegyelmi osztályán a rendőri vezetők által 2006 szeptemberében elkövetett jogsértésekről - írja a Magyar...Dandártábornok lett a...
A Fidesz volt biztonsági igazgatójának kormánybiztosi kinevezése 2010. június 21-től a központ főigazgatójának kinevezéséig, de legfeljebb hat hónapig szól. A Magyar Közlönyben augusztus...Az MSZP félti a magyar...
A szocialisták hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményükben bírálják a Fidesz vasútpolitikáját és a vidéki kisposták újranyitását. A súlyos milliárdokért újranyitott MÁV vonalakon alig...Nem javul a Baglánban...
Az intenzív orvosi kezelés ellenére Kolozsvári György zászlós kritikus állapota az elmúlt napokban nem javult, életfunkcióinak fenntartása csak a legkorszerűbb terápiás kezeléssel, gépi...Kiürítették az amerikai nagykövetséget is
A Szabadság tér 13. szám alatt talált bombáról a rendőrök értesítették a HM tűzszerészeit. Ezt követően a környéket egy hatszáz méter sugarú körben lezárták és kiürítették. A sajtóügyeletes elmondása szerint az építkezésen egy szovjet típusú ötven kilós légi romboló bombát találtak.Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi tájékoztatása szerint délelőtt 11 óra körül találtak bombát egy Szabadság téri építkezésen. A környéken "lakosságvédelmi okokból" ki kellett üríteni három lakóépületet, egy bankot és az amerikai nagykövetséget is. A kiürítés sok időt vett...Vége a diplomáciai semmittevésnek
Az államtitkár megjegyezte, hogy a kormány külpolitikai törekvései világosak, szemben az előző kabinet időszakával, amikor több kérdésben nem volt magyar külügyi álláspont, és kormányzati iránymutatás hiányában a diplomáciában is gyakran a "belelétezés", a "semmittevés" volt az uralkodó.Németh Zsolt a Külügyminisztérium előtt álló feladatok között említette egy új külügyi képzési rendszer létrehozását, valamint azt is, hogy újragondolják a kapcsolattartást azokkal az államokkal, amelyekben Magyarországnak nincs állandó képviselete.Az államtitkár kiemelte, hogy...
A Lungo Drom nem aprózza el
A Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség az Országos Választási Iroda adati szerint hétfő kora délutánig 2100 kisebbségi önkormányzati jelöltet állított. A legtöbb jelöltjük Borsod megyében van, de Szabolcs, Somogy és Baranya megyében is több mint 200-200 jelöltet állítottak.A roma szervezet - amelynek Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő az elnöke - a legkevesebb (két) jelöltet Komárom-Esztergom megyében Kisbér településen állította eddig.A Lungo Drom legfőbb riválisának tartott, a Kolompár Orbán vezette MCF, a Magyarországi Cigányok Országos...260 településen nincs...
A kft. teljes szolgáltatási területén - Bács-Kiskun, Baranya, Fejér, Tolna, Somogy, Veszprém, Vas, Zala megyében - reggel óta szünetel az internet, a telefon és a digitális kábeltelevízió...Visszaszámlálás: 5 nap...
Az Országos Választási Iroda internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu szerint hétfő kora délutánig több mint 12 ezer jelöltet jelentettek be a választási bizottságoknál, ebből...Lendvai objektív...
A törvényjavaslat még akkor sem tud jó lenni, ha a parlament elfogadja a szocialista módosító indítványokat, mert felszínes - jelentette ki a politikus, aki szerint a teljes...Vasvillával kapott a fejére...
A rendőrséget a verekedésről a mátészalkai kórházból tájékoztatták vasárnap, ahová szombaton ment be a súlyosan sérült nagyecsedi férfi – mondta Fülöp Gergely szóvivő....A Jobbik feljelentette az...
A jobbikos képviselő emlékeztetett: az LMP pénteken elismerte egyik képviselőjelöltjük hibáját, aki ellen - akkori elmondásuk szerint - etikai vizsgálatot is indítottak.A felvételen...Időseket rabolt ki több...
A fiatalok tavaly ősszel háromszor raboltak ki időseket, a hétvégi kertekbe tartó idős hölgyektől pár ezer forintot vettek el. A nyomozás akkor nem vezetett eredményre, de augusztus...A Fidesz-KDNP-sek kétharmada újraindul
Baranyában két Fidesz-KDNP-s újrázó van a nagyvárosokban: Pécsett ismét Páva Zsoltot, a megyeszékhely polgármesterét indítja pártja ősszel. 1994 és 1998 között már betöltötte a tisztséget, a 2009-es pécsi időközi polgármester-választáson pedig ismét polgármesterré választották Szili Katalinnal szemben. Mohácson ismét Szekó József indul.A Fidesz-KDNP az ajánlószelvények szeptember 3-i leadási határidejének lejárta után ígért hivatalos polgármesterjelölt-listát.Hétfőn temetik a hősi halott katonanőt
A posztumusz hadnagy hamvait szállító repülőgépet a gyászoló családtagok, Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere, Simicskó István honvédelmi államtitkár, Benkő Tibor altábornagy, vezérkari főnök, valamint a hősi halált halt katonanő parancsnoka és bajtársai fogadták. Ott volt a támadásban megsérült Dani Fruzsina orvos főhadnagy is.Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében úgy fogalmazott: "Egy magyar honvéd elesett, helyére lép a másik. Az úton továbbmegyünk, mert a katonaélet örök törvénye szerint az a feladatunk, az a küldetésünk, hogy továbbmenjünk, hogy...
Vízbefúlt, karambolozott, elkapták
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfői közlése szerint péntektől vasárnapig 417 közúti közlekedési baleset történt, hét balesetben heten meghaltak, további 60 súlyos és 112 könnyű sérüléssel végződött.Személyi sérülés nélküli, anyagi káros baleset 238 történt az elmúlt hétvégén, ittas vezetés miatt az ORFK összesítése szerint 239 esetben intézkedtek.Vízi balesetek is voltak a három nap alatt, négyen fulladtak vízbe - olvasható az ORFK közleményében.A rendőrök péntektől vasárnapig 104 körözött, 223 tetten ért személyt fogtak el, és 859-et állítottak elő.
« Előző
28539 | 28566 | 28593 | 28620 | 28647 | 28674 | 28701 | 28728 | 28755 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

