Gyűlést tartott a Kétfarkú Kutya Párt
2010. augusztus 29. vasárnap 21:23
Kovács Gergely, a párt elnöke, szegedi polgármesterjelölt az egybegyűlteknek azt mondta: a jelenlétük erőt ad ahhoz, hogy továbbra is bármit megígérjenek. Rámutatott, "több ezer szakértőt" kellett elzavarniuk azért, hogy programjukat valóban a nép írja, ezért van tele helyesírási hibákkal.
"Több mindent és kevesebb semmit!" - foglalta össze a KKP terveit a pártelnök. Victora Zsolt főpolgármester-jelölt hangsúlyozta, ha megválasztják, a "budapestiek budapestije" kíván lenni, nem egyensúly, "hanem mérleg, sőt, a mérleget tartó kéz, sőt, az ember, akinek a keze a mérleget tartja". Megígérte, ha győz, "metróvonalak százait" építik meg, hogy a kitermelt földből újabb hegyeket emeljenek Szegeden, az örök életet garantáló sorszámot pedig terveik szerint bikinis lányok osztják majd szét.
Mogács Dániel, a KKP erzsébetvárosi polgármesterjelöltje önmagát méltatva úgy fogalmazott, ő az ideális jelölt, egy "polgármester-Godzilla", olyan szörny, aki eltapossa az útjában álló akadályokat. Az időseknek azt üzente: nem lesznek már fiatalabbak, és ami még biztosabb, nem lesz egy forinttal sem több a nyugdíj, a csökkentésén viszont még gondolkodnak. Ígéretet tett arra is, hogy a fiataloknak nem kell tovább tanulniuk. "Bezáratom az iskolákat, és majd én gondolkodom helyettük" - vázolta terveit.
"Mi épült a kerületben? Romkocsmák? Ha ez kell, földig rombolunk mindent, aztán csak igyanak!" - tért ki az Erzsébetváros jövőjét illető elképzeléseire. Mogács Dániel kiemelte, hogy polgármesterként elsősorban sok pénzt akar keresni. Mint mondta, noha vannak, akik ezt állítják, "nem lehet más a politika". "A politika vérrel kevert sár, amit egymás pofájába dobálunk, ezt szeretjük benne" - ismertette krédóját a jelölt, miközben a KKP aktivistái a helyszínen gyűjtötték a szimpatizánsok ajánlószelvényeit.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három pécsi drogdílert is...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Lezártak egy sávot az M6-oson és az...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Mindössze jó hal, paprika, hagyma és...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat