Miskolcot bírálta Debrecen polgármestere

A miskolci ITC székházban szervezett hétfői lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: kevés ilyen kitűnő adottsággal rendelkező város van az országban, de önmagában ez kevés. Debrecenben a gazdasági válság ellenére és attól függetlenül, hogy kormányzati ellenszélben dolgoztak, ötezer új technológiai munkahely jött létre a városban.Felidézte a rendszerváltás utáni időszakot, illetve hivatkozott 1998-ra, ugyanis ő onnantól kezdve irányítja a cívis várost. Mint mondta, azzal szembesültek a kádári korszak után, hogy nem lehetett tartósan megtartani, hosszú távra...

Napos idő várható, csapadék nélkül

Várható időjárás az ország területére kedd estig:Nagyrészt derült, napos idő várható csapadék nélkül. Éjszaka többfelé párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes területi eloszlásban 1 és 8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 20, 21 fok körül várható.Időjárási helyzet Európában:A szárazföld északnyugati, északi részén többközéppontú ciklon található. Emiatt a Brit-szigeteken, a Benelux-államokban és Skandináviában többnyire borult az ég, többfelé esik az eső,...

Erdő Péternél járt a moszkvai metropolita

A metropolita egyúttal reményét fejezte ki, hogy XVI. Benedek pápa és Kirill pátriárka, az Orosz Ortodox Egyház vezetőjének találkozója mihamarabb létrejön, de - mint mondta - "most még nem tudunk arról beszélni, hogy mikor, milyen helyszínen jön ez létre". Ahhoz, hogy ez a legmagasabb szintű találkozó létrejöjjön, "mind a két fél részéről igen komoly munkát kell végezni", ha ez a munka eredménnyel zárul, a találkozó létrejöhet - mutatott rá.Hilarion Alfejev a hétfői megbeszéléssel kapcsolatban kiemelte: a katolikus-ortodox párbeszédnek nem csak a dogmatikai...

Brit helyszínelők a Puskás...

A rendkívül népszerű brit sorozatból, amely alkalmanként hat-hét millió nézőt ültet a képernyő elé, és amelynek korábbi szezonjait a magyar közönség is láthatta, már a 14. évfolyam...

Kövér: hol a proletár...

Kövér: hol a proletár őszinteség? Ez nem azt jelenti, hogy "megnézheti magát az az önkormányzat", amelyik nem áll közel a kormánypártokhoz, csak azt,...

Új szoftver a szexképek...

Tájékoztatása szerint a szoftver arra is alkalmas, hogy figyelmeztetést küldjön a szülőknek, ha gyermekük találkozót beszél meg valakivel. Ezzel tulajdonképpen nincs is szükség a manapság...

Továbbra sem kötik...

A fideszes képviselő az amerikai politikusnak beszámolt a Fidesz által előterjesztett médiacsomag demokratikus alapjogokat érintő fejezeteiről, az internetes szabályozásról, valamint az...

Pert nyert Almássy Dávid...

A Fővárosi Bíróság hétfőn hozott ítélete nem jogerős.Az ügy előzménye, hogy Dávid Ibolya az MDF-ben zajló tisztújítás idején, 2008. szeptember 12-én egy sajtótájékoztatón egy CD...

Rétvári: árnyékra vetődött...

A kereszténydemokrata politikust a jobbikos Novák Előd politikai álláshalmozással vádolta meg hétfőn, és az általa alapított Superman-díjra javasolta más KDNP-s, fideszes és szocialista...

Egy aktív bíró után nyomozott az In-Kal

Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az ügy részleteit kifejtve Papcsák Ferenc azt mondta: az állami tulajdonú ITD Hungary 2007 májusában szerződést kötött az In-Kallal, és azzal bízta meg, hogy a velük munkaügyi perben álló egyik vezetőjük, B. Zsolt vagyoni viszonyaira utaló adatokat gyűjtsön. "B. Zsolt otthoni magánéletével olyan mélységig tisztában volt az In-Kal, hogy a jelentésben rögzíti, hogy az általa bérelt házban például hetente kétszer cseréltek ágyneműt" - említette példaként.Az In-Kal rögzítette - folytatta a kormánybiztos -, hogy a célszemély felesége a...

Kolompár Orbán feljelenti Farkas Flóriánt

Kolompár Orbán hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: nem tartják elegendőnek, hogy Farkas Flórián romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztos, fideszes országgyűlési képviselő, a Lungo Drom elnöke, aki maga is tagja az OCÖ-nek, csak az elmúlt nyolc év támogatásait ellenőrizze, ugyanis, mint fogalmazott, Farkas OCÖ-elnöksége idején "több 100 millió forintnak veszett nyoma".Az OCÖ elnöke tételesen próbálta cáfolni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatának múlt heti megállapítását, azt hangoztatva, hogy a kifizetéseik jogszerűek voltak. A roma vezető szerint az...

Tíz jelölt a Jobbiknál a Superman-díjra

Novák Előd alelnök hétfői sajtótájékoztatóján ismertette a tíz megnevezett politikus tisztségeit és havi juttatásaikat.A listán Botka László, Garai István Levente és Horváth Csaba MSZP-s, Kósa Lajos, Lázár János, Pokorni Zoltán és Tessely Zoltán fideszes, illetve Karvalics Ottó, Rétvári Bence és Puskás Tivadar KDNP-s országgyűlési képviselő szerepel.Novák Előd elmondta: közülük nyolcan vagyonnyilatkozatuk szerint legalább három állást töltenek be egyidejűleg, míg Botka László szegedi és Kósa Lajos debreceni polgármester azzal érdemelte ki helyét, hogy a parlamenti munka és egy...

18 ezer delegáltat...

Jackli Tamás emlékeztetett arra: a jelölőszervezetek és a független jelöltek múlt pénteken 16 óráig jelenthették be delegáltjaikat. A hétfő reggeli adatok szerint mintegy 18 ezer...

Demszky: megy a szegények közé

Demszky: megy a szegények közé Demszky Gábor leköszönő főpolgármester a jövőben a szociálpolitika területén, akár szegénységkutatóként is dolgozna. A...

Meghosszabbították Hagyó...

A bíróság honlapján megjelent hétfői közlemény szerint az ügyben széles körű nyomozás folyik, számos tanúkihallgatás, szembesítés és egyéb nyomozati cselekmény még hátravan, továbbra is...

Elgurult a gyógyszer az...

Az MSZP annak kapcsán fejtette ki álláspontját, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az első kormányzati karrierexpón rendezett kerekasztal-beszélgetésen szombaton...

A megsérült rendőröket is...

A kormánypárti képviselő Dobozi József rendőr vezérőrnagytól, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) volt parancsnokától arról érdeklődött, ki a felelős azért, hogy - mint az egy...

MSZP: Ratkó Anna álarcban...

Gurmai Zita rámutatott: az elmúlt időszakban a Fidesz frontális támadást indított a nők ellen. Úgy vélte, különösen felháborító, hogy a Fidesz tűri a nők effajta sértegetését, s különösen...

Két választás lesz két hét múlva Szarvason

A szarvasiak így egy időben választhatják meg országgyűlési és helyi önkormányzati képviselőiket.Még júliusban az Országos Választási Bizottság (az Országos Választási Iroda javaslatára) éppen azért döntött arról, hogy az első forduló szeptember 19-én legyen, mert így a második forduló az önkormányzati választással egy napra esik.Ennek azért van jelentősége, mert az időközi országgyűlési választás második fordulójában már elég, ha a választópolgároknak (legalább) 25 százaléka elmegy szavazni, szemben az első fordulóval, ahol az érvényességi küszöb még (legalább) 50...

Kevesebb gyerek született, mint tavaly

Az idei év első hét hónapjában 52 ezer 902 gyermek született, 5,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 75 ezer 510 volt, ami 2,1 százalékos csökkenést jelent a 2009. januártól júliusig tartó időszakhoz képest. A természetes fogyás 22 ezer 608 fő volt, 1598 fővel több, mint az előző év azonos időszakában.A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 13 ezer fővel csökkent - olvasható a közleményben.A halálozások száma az első negyedévben még átlagosan 6,2 százalékos...

Lendvai: a kormány megcsonkítaná a történelmet

A Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány vasárnap jelentette be, hogy a Szabó Ervinről elnevezett fővárosi könyvtárhálózat nevének megváltoztatását kezdeményezi a választások után megalakuló Fővárosi Közgyűlésnél. Szabó Ervin nevének elhagyását támogatja a kulturális államtitkár is, a szocialista főpolgármester-jelölt szerint viszont a névváltoztatás "ostobaság" lenne.Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő ezzel kapcsolatban az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: "előbb Kövér László akarta a Jobbikkal egyetértésben eltüntetni Károlyi...