Még lehet jelentkezni a Közigazgatási Ösztöndíjra
A programban 300 fiatal, a közigazgatásban dolgozó, vagy ott karriert építeni készülő diplomás kap lehetőséget arra, hogy több hónapos szakmai gyakorlatot szerezzen egy uniós tagállamban, majd valamely hazai közigazgatási intézményben. Még két hét maradt a jelentkezési határidőig.Az ösztöndíjra jelentkezés feltétele a felsőfokú végzettség, a 35 év alatti életkor és a tárgyalási szintű angol nyelvtudás. Bármely más európai uniós nyelv ismerete előnyt jelent a kiválasztáskor. A résztvevőknek továbbá vállalniuk kell, hogy a program sikeres teljesítése után legalább 2-3 évig a hazai...MSZP: Szilvásy nem használta a szolgálatokat
Demeter Ervin, az albizottság fideszes elnöke kedden azt mondta, hogy Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójának albizottsági meghallgatása is azt támasztotta alá, hogy politikai célokra használták a titkosszolgálatokat.Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság ellenőrző albizottságának szocialista tagja az MTI-hez eljutatott közleményében ezzel szemben azt állítja, hogy Galambos Lajos tájékoztatásából nem derült fény semmilyen törvénytelen utasításra vagy eljárásra.Az MSZP-s politikus szerint Demeter Ervin továbbra is önkormányzati kampány...Mesterházy: A Fidesz átverte a választókat
Mesterházy Attila azt mondta, hogy a Fidesz korábbi ígéreteiről az elmúlt száz napban kiderült, hamisak. Hol van a beígért adócsökkentés, a közbiztonság gyors rendbetétele - tette fel a kérdést a szocialista politikus.Az új kormány eddigi - szerinte elhibázott - döntéseit sorolva egyebek mellett úgy fogalmazott: „Orbán Viktor gazdasági függetlenségért vívott szabadságharcának magyar áldozatai vannak." Az igazság pillanata azonban Mesterházy Attila szerint hamarosan, már a jövő évi költségvetés készítésekor bekövetkezik. Ekkor derül ki ugyanis, honnan fogja a kabinet...Zebrán gázolt egy...
A nőt bordatöréssel szállították kórházba a mentők.Forgalmival ingyen lehet...
A MÁV közleménye szerint az autómentes napot azzal a céllal rendezik meg, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a kötöttpályás közösségi közlekedés előnyeire, a légszennyezés, a...Szerdai lapszemle:...
Kisalföld: nem tarthatták kórházban az ácsi családirtótKi kellett engedni az intézményből, mert nem tarthatta bent...
Hoffmann Rózsa: értékrend...
A kistérségi tanévnyitó konferencián - amelyet a Kazincbarcika és vonzáskörzete kistérségi társulás rendezett -, a helyi Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében telt ház előtt...Túlnyomóan derült, napos...
Várható időjárás az ország területére szerda estig:Túlnyomóan derült, napos idő várható, csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú szél. Hajnalban párássá válik a...Internet: vigyázat, vissza...
Az internet fejlődésével, annak globális, nyitott térré válásával összefüggő kérdéseket állítja középpontba a kétnapos tanácskozás, amelyet a CEU az innovatív internetes...Kórházi szexuális erőszak Győrben
Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesének keddi közlése szerint egy 18 éves nő tett bejelentést arról, hogy a Zrínyi utcai kórház területén, akarata ellenére, szexuális aktusra kényszerítette az intézmény egyik közhasznú munkása.Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: a nő korábban az épületkomplexumban működő anyás csecsemőotthon lakója volt, de nagykorúvá válása miatt ki kellett költöznie onnan, de - átmeneti jelleggel - a kórház épületében maradhatott.Egy kórházi forrás úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a sértett cselekvőképességet...Helyre kell állítani a bizalmat az egyházakkal
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: ennek érdekében az elmúlt három hónapban felvették a kapcsolatot a Kárpát-medence magyar egyházi vezetőivel a székhelyükön, illetve törvénymódosítás nyomán lehetővé tették, hogy "büntetőpénz" fizetése nélkül adhassanak át az önkormányzatok az egyházaknak oktatási intézményeket.Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak, amennyiben megegyezés születik az átadásról, nem kell ötévnyi normatív támogatást visszafizetniük az államnak -...Online tévét indított az LMP
Közlésük szerint az élőben követhető műsorban a párt politikusai, szakértői és jelöltjei válaszolnak az érdeklődők kérdéseire, de az adások utólag is elérhetők lesznek.A párt felhívja a figyelmet, hogy az LMP TV első adása kedden 15.00 órakor egy online sajtótájékoztatóval indul, majd bő egy órán keresztül Jávor Benedek főpolgármester-jelöltet kérdezhetik a választók. Ezt követően Hanzély Ákost, az LMP budapesti listájának 4. helyén szereplő jelöltjét, majd Simon Gergelyt a lista 5. helyezettjét, Kaufer Virág országgyűlési képviselőt, szigetszentmiklósi polgármesterjelöltet, és...MSZP: Kövér ismét zsarolta...
Ahogy azt a Fidesz-KDNP korábbi kormányzásukkor is hirdette: a kormányzáshoz nincs szükség ellenzékre. Ennek a diktatórikus mentalitásnak a folytatása a Kövér László által jegyzett...Nekimegy az LMP a...
A párt fővárosi listájának negyedik helyezettje emlékeztetett arra, hogy a tendert, amelynek során több BKV-megállókban lévő utasváró cseréjét és karbantartását szervezték ki külsős...Miért nem fogadta Orbán a...
"Az, hogy kormányszinten ezúttal nem fogadták a dalai lámát - eltérően a tibeti vallási vezető 2000-es látogatásától -, beleillik azon reálpolitikaként jellemezhető külkapcsolati...Kövér László: hasznos...
Nem az a baj, hogy az internet segítségével hatékonyabban tudunk információhoz jutni, hanem hogy nem tudjuk megakadályozni az ott terjedő bűnözést; ezért törekedni kell a hasznos és jó...Multiknál dolgozók...
Bertha Szilvia, a párt munkaügyi kabinetjének vezetője keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az akár névtelen panaszokat a választókerület jobbikos országgyűlési képviselője összegyűjti,..."Politikai célokra...
Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója az elmúlt nyolc év polgári titkosszolgálati tevékenysége során tapasztalható anomáliák vizsgálatára létrejött parlamenti...Jogellenes volt a Kossuth téri oszlatás
A közigazgatási pert Gonda László és mintegy másfélszáz társa indította az ellen a rendőrségi határozat ellen, amelyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság a feloszlatásról határozott.A Fővárosi Bíróság (Fb) korábbi ítéletében teljes egészében elutasította a keresetet és jogszerűnek minősítette a rendőri oszlatást, ám a felperesek ez ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmének az LB kedden részben helyt adott és kimondta, hogy a rendőri oszlatás jogszerűtlen volt.Lebontották a győri Kisböske hidat
A 41 évvel ezelőtt átadott gyaloghíd mellett épülő új, 140 méter hosszú, 16 méter széles, fele részben a jármű-, fele részben a gyalogos és kerékpáros forgalom számára tervezett - átkelő nagyban javítja majd az összeköttetést Révfalu és sziget városrészek között. Az új híd nevére még tavaly írtak ki pályázatot; végül a mintegy másfél száz javaslat közül a közönség választotta ki a Jedlik Ányos nevet. (Az "egysarki villámindító", azaz az első unipoláris gép és a dinamó-elektromos elv, az első elektromotor atyja egy győri középiskolában tanított.) A régi hidat nem...Idén a szokásos influenzajárványra lehet számítani
Annak ellenére, hogy tavaly sokan kaptak mind szezonális, mind újinfluenza (H1N1) vírus ellen védőoltást, a vakcinát idén is ajánlják - tette hozzá Paller Judit.
« Előző
28161 | 28188 | 28215 | 28242 | 28269 | 28296 | 28323 | 28350 | 28377 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

