Nem ellenőriznek minden rokkantnyugdíjast

Csak azoknak a rokkantnyugdíjasoknak a jogosultságát ellenőrizné a kormány, akik legalább öt évvel állnak a nyugdíjkorhatár előtt, az ennél idősebb emberek foglalkoztatási rehabilitációja ugyanis értelmetlen - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.Pósfai Gábor, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgatója a lapban leszögezte, hogy senki sem marad ellátás nélkül, aki valóban rászorul az állami segítségre.A lap szerint a 750 ezer hazai rokkantnyugdíjas közül 220 ezren számíthatnak felülvizsgálatra.Várhatóan a következő hetekben elindulhat a III-as rokkantsági csoportba...

Kövér László is a zarándokvonaton

A II. világháború kitörése előtti utolsó czestochowai magyar zarándoklatra emlékezve több mint 600 tagú csoport kel útra ma vonattal Budapestről.Az emlékezés a 72 évvel ezelőtti eseményekre és a június végi EU-elnökség átadás-átvétele alkalom arra is, hogy a két keresztény nemzet imádságban is kifejezze összetartozását.A vonatúton részt vesz Kövér László házelnök, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Bátor Botond magyarországi pálos tartományfőnök is. A vonat a lengyelországi Jasna Górába érkezik 640 zarándokkal, akik az egymást követő magyar és lengyel soros EU-elnökséghez...

Sok napsütés és élénk északi szél várható

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Hétfőn mindenütt sok napsütésre, illetve nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, csapadék azonban már nem valószínű. Hétfőn az északi szél lesz sokfelé élénk, a Dunántúlon és a Tiszántúlon többfelé időnként meg is erősödik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 25 fok körül alakul.Időjárási helyzet Európában:A Skóciától északnyugatra, valamint a Norvégiától északra örvénylő ciklonok hullámzó frontjai határozzák meg az időjárást a Brit-szigeteken, a Benelux-államokban,...

MSZP: a kormány pofátlanul...

MSZP: a kormány pofátlanul hazudik Az MSZP szerint a kormány pofátlanul és mértéktelenül hazudik a választóknak, a munkavállalókat pedig kiszolgáltatottabb...

Orbán avatja Ronald Reagan...

Szerdán avatják fel Ronald Reagan születésének 100. évfordulója alkalmából a budapesti Szabadság téren a volt amerikai elnököt ábrázoló szobrot, a rendezvényen felszólal Orbán Viktor...

Döntenek a kormány...

Az Országgyűlés a jövő héten három napon át ülésezik. A költségvetés módosítása mellett több sarkalatos törvény is napirendre kerül. Az Országgyűlés előző heti négynapos ülése után...

A frissdiplomás orvosok...

A frissdiplomás orvosok harmada tanácstalan Magyar Rezidens Szövetség friss felmérése szerint az orvosi egyetemen 2011-ben végző fiatalok egyharmada bizonytalan abban,...

Csökkenő felhőzet, erős...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére vasárnap estig:Vasárnap nyugaton és a középső országrészben eleinte több lesz a felhő, és helyenként...

Nincs öttalálatos a lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki.Nyerőszámok:15 (tizenöt)52 (ötvenkettő)55 (ötvenöt)71...

Az MSZP az egykulcsos adórendszer eltörlését követeli

Az MSZP az egykulcsos adórendszer eltörlését követeli Az MSZP az egykulcsos adórendszer eltörlését követeli, és azt javasolja a kormánynak, hogy kezdje meg a válságadók fokozatos kivonását, továbbá fontolja meg egy kedvezményes élelmiszeráfa-kulcs bevezetését.Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-hez szombaton eljutatott közleményében azt írta: a szocialisták azt javasolják a kormánynak, hogy a kezdődjön meg a válságadók fokozatos kivonása és a kabinet fontolja meg egy kedvezményes áfa-kulcs bevezetését az alapvető élelmiszerekre.Ezek mellett a párt azt követeli a kormányoldaltól, hogy töröljék el az igazságtalan...

Képarányt váltanak a kereskedelmi tévék

Képarányt váltanak a nyár végén a kereskedelmi tévécsatornák, így már csak néhány hónapig tart a korszerű televíziókészülékek vásárlóit bosszantó "fekete csíkok és duci figurák" harca.A hagyományos tetőantennával is fogható analóg televíziós csatornákat a régi katódsugárcsöves televíziók 4:3 arányú képernyőjéhez igazítva sugározzák, így azok a családok, amelyek a jelenleg kapható szélesvásznú 16:9 arányú televíziókészülékekkel rendelkeznek, kompromisszumokra kényszerülnek. A helyes képarányhoz a képernyő bal és jobb szélén fekete csíkot kell elviselniük, vagy a képernyő...

Budapestre jön Hillary Clinton

Az amerikai külügyminiszter június 29-én Budapestre érkezik, hogy részt vegyen a Lantos Intézet felavatásán - közölte honlapján az amerikai külügyminisztérium.A Lantos Intézet megalapítását a magyar kormány támogatta, hogy előmozdítsa a magyar származású Tom Lantos képviselő hosszan tartó elkötelezettségét a demokratikus elvek, valamint az egyéni és az emberi jogok mellett.Hillary Clinton Budapesten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, Martonyi János külügyminiszterrel és a civil társadalom képviselőivel. Az amerikai külügyminiszter június 30-án Vilniusba utazik tovább.

Szeles-borongós lesz a hétvége

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére szombat estig: A sok napsütést gomolyfelhők zavarják, amelyből továbbra is a keleti megyékben várható...

Fiatal művészek alkotásait...

Változatos megyéink az Európai Unióban címmel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó kormányhivatalok és a Hungarofest Nonprofit Kft. közös művészeti...

Ven Csia-pao: a magyar...

Ven Csia-pao: a magyar nemzet ragyogó kultúrájú, szorgalmas és bátor A kínai-magyar barátság folytatódásáról, a magyarról, mint ragyogó kultúrájú, bátor és szorgalmas nemzetről beszélt a kétnapos...

Állami cukor, maximált áron

Hamarosan piacra kerülhet az a kétezer tonna cukor, amelynek állami készletből történő értékesítéséről néhány hete született döntés - közölte Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési...

Az egyházi törvény tovább...

Több technikai jellegű módosító indítványt nyújtott be az egyházügyi törvényhez pénteken a kereszténydemokrata Michl József és a fideszes Gulyás Gergely, a képviselők többek között...

Hét méteres keresztfa viszi...

A helybeliek reményei szerint Visnye ezentúl a kétes ismertség helyett, mely szerint az ország egyik legszegényebb települése, a jövőben inkább azzal szerez magának hírnevet, hogy itt áll...

Fajtalankodás egy tolnai gyerekotthonban

Két tizenhét éves fiatalt őrizetbe vettek egy Szekszárd környéki gyermekotthonból, mert a gyanú szerint fajtalanságra kényszerítettek egy fiatalkorú fiút - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel. A fiatalok a szintén a gyermekotthonban élő társukat rendszeresen bántalmazták, fenyegették, megalázták és fajtalanságra kényszerítették - mondta Buda Bernadett, a szekszárdi rendőrkapitányság sajtóreferense. A kapitányság vizsgálati osztályának kiemelt ügyek csoportja szerdán összehangolt akció keretében állította elő a gyanúsítottakat, akik ellen szemérem elleni erőszak, kényszerítés...

Erősödött a forint

Korrigálta csütörtök délutáni veszteségének egy részét a forint: az eurót 268,59 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 269,19 forinttal szemben. Csütörtökön a svájci frank történelmi rekordot ért el a forinttal szemben 227,40-es árfolyamon, ám péntek reggel már 224,73 forinton állt. Az euró is erősödött péntekre a nemzetközi deviza kereskedelemben a csütörtök este a dollárral szemben elért egyhetes mélypontjáról, és erősödött a svájci frankkal szemben elért történelmi árfolyam-mélypontjához képest is. Az éjszaka folyamán megszületett a megállapodás Görögország és hitelezői...

A vihar bőven adott munkát a tűzoltóknak

Ötvenhárom esetben volt szükség a tűzoltók beavatkozására az országban a csütörtök esti és éjjeli vihar miatt - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Hajdú Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője péntek reggel azt közölte, hogy egyetlen súlyosabb eset volt az országban: Bács-Kiskun megyében, Homokmégyen villám csapott egy családi házba, amelynek emiatt leégett a tetőszerkezete. A szakembereknek egyébként zömében a kidőlt fákat kellett eltávolítaniuk, tovább villámcsapás és vízszivattyúzás miatt kellett intézkedniük.