Orbán: radikálisan csökken az államadósság
A magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokkal 1345 milliárd forinttal csökkenti a kabinet az államadósságot - közölte a keddi kormányülés előtt a miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Orbán Viktor bejelentette azt is, ősszel törvény születhet annak ütemezéséről, hogyan csökken az államadósság mértéke 50 százalék alá. Kifejtette: a mostani, 1345 milliárdos csökkentés azt jelenti, hogy az államadósság, amely ma az éves nemzeti össztermék 81 százalékán áll, egy lépésben 77 százalékra csökken. A kormányfő szerint ez világrekord. ..."A rendvédelmisek félelmet keltenek"
Ifj. Lomnici Zoltán szerint a rendvédelmi érdekképviseletek utóbbi időben megmutatkozó fenyegetőzése fokozódó kockázatot jelent, ezért szükséges lenne a társadalom "békés tagjainak" jogai és szabadsága védelme érdekében a vonatkozó jogszabályokat módosítani. A fegyveres és rendvédelmi dolgozók érdekképviseleteinek fellépése a legutóbbi időben alkalmas lehetett arra, a társadalom egy jelentős részében félelmet keltsen, az állambiztonságba és a közrendbe vetett hitet megingassa - mondta az alkotmányjogász az MTI-nek. Mint megjegyezte, az elmúlt időszakban...Melegszik az idő, de csapadék továbbra is valószínű
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére kedd estig:A több-kevesebb napsütés mellett északon többször, másutt csak időnként növekszik meg erősebben a felhőzet. Főként északon helyenként várható zápor, északkeleten néhol zivatar is kialakulhat. Dél-Dunántúl kivételével többfelé megerősödik a nyugati szél. Zivatar környezetében átmenetileg viharos széllökés is lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 25, 30 fok között valószínű.Az időjárási helyzet Európában: A Skandináv-félsziget fölött ciklon örvénylik, hatására ott, valamint a hozzá...300 ezer alatt több lesz a...
A kormány rendeletben állapítja meg, hogy a bruttó 300 ezer forint alatti munkabéreket mennyivel kell emelniük a munkaadóknak,...
Hat százalék maradt az...
Az elemzői várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjén hétfői ülésén és írásos indoklásában...Szijjártó: Hoffmann Rózsa...
Hoffmann Rózsa marad az oktatási államtitkár - közölte a miniszterelnök szóvivője hétfőn Budapesten, újságírók előtt."Az oktatási államtitkárt Hoffmann Rózsának hívják, és így fog ez...Öngyilkos lesz a volt...
A parlament épületéhez láncolja magát és mintegy 40-50 altatótablettát vesz be szerdán Karsai József Battonya polgármestere,...
AB: a kormánypárti jelöltek...
Az öt kormánypárti alkotmánybíró-jelölt kapta meg a szükséges támogatást a parlamenti jelölőbizottságban a testület hétfői ülésén.Az Alkotmánybíróság (Ab) elnökét és tagjait jelölő eseti...Új főszerkesztő a...
Júliustól megbízott főszerkesztőként Tóth Levente irányítja a Népszabadság szerkesztőségét - tájékoztatta a Ringier Kiadó hétfőn az MTI-t. A közlemény szerint a Népszabadság Zrt. pénteki...Hoffmann Rózsa felajánlotta lemondását
Az oktatási államtitkárság hétfőn megerősítette az MTI-nek, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek; részleteket nem közölnek. A sajtóirodán az MTI érdeklődésére azt mondták, amíg a személyes találkozóra a kormányfővel nem kerül sor, addig mást nem kívánnak mondani az ügyben. Az MTI úgy tudja, hogy a megbeszélésnek egyelőre még nincs kitűzve az időpontja. Az MTI információi szerint Hoffmann Rózsa döntésében szerepet játszott a Fidesz etikai bizottságának közelmúltban hozott döntése, amelynek értelmében Pokorni...
Nagyobb hatáskört kapnak az ombudsmanok
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az új felépítésű ombudsmani hivatal az Alkotmánybíróság "ügyfélszolgálati irodájává" is válik; Szabó Máté az MTI-nek adott interjújában kifejezte meggyőződését, hogy az egységes ombudsmani intézmény, megnövekedett hatáskörénél fogva, határozottabban képviselheti az állampolgárok jogait és érdekeit mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken terjesztette be az Országgyűlés elé az egységessé váló biztosi rendszer létrehozásáról, valamint az adatvédelmi ombudsman helyébe lépő...Vörösiszap: elkészültek az új házak
Kolontáron birtokba vehetik a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjai az új házaikat; a lakóparkban felépült 21 ingatlan közül az első hétnek az átadását ma kezdik meg - közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ (UKKK) parancsnoka az MTI érdeklődésére. Benkovics Zoltán elmondta, hogy a birtokba adáson az új tulajdonosok mellett a fővállalkozó VeszprémBer Zrt. képviselői, a műszaki ellenőrök, a közműszolgáltatók, a tervezők, a katasztrófavédelem és az UKKK képviselői vesznek részt. Tájékoztatása szerint a károsultaknak épült ingatlanokat "leltár...Szeles időnk lesz, 22-25...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Éjszaka már kevés lesz a felhő, megszűnik a csapadék. Hétfőn a sok napsütés mellett főként...Gyurcsány nem változtat az...
Gyurcsány Ferenc szerint a szombati kongresszuson a legrosszabb forgatókönyvet, azt, hogy az MSZP balra forduló, ortodox...
Papp Lajos professzor...
Átadták a budapesti díszpolgári címeket a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén vasárnap. Tarlós István főpolgármester beszédében...
Kamionnyi jelöletlen tojást...
Egy kamionnyi, Szlovákiából Magyarországra szállított jelöletlen tojást találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)...
Kiemelten figyelik a...
A magánnyugdíjpénztárak legfontosabb feladata 2011-ben a tagokkal való elszámolás mellett a jövőre vonatkozó döntések meghozatala lesz. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF)...Tíz fokkal csökken a...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Várható időjárás az ország területére vasárnap estig: Vasárnap kezdetben sok lesz a felhő, majd délután felszakadozik, csökken a...Nem volt ötös a lottón ezen a héten
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok:15 (tizenöt)20 (húsz)37 (harminchét)42 (negyvenkettő)51 (ötvenegy)Joker: 500354.5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatosokra, egyenként 1.277.355;a 3 találatosokra 18.640;a 2 találatosokra 1.370 forintot fizetnek.Kibújna az MSZP a Gyurcsányéknak tett ígéretből
Az MSZP kongresszusa úgy döntött, felkéri a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platformot, hogy fontolja meg pártszavazási kezdeményezésének visszavonását. A határozati javaslatot a küldöttek majdnem kétharmada támogatta.Gyurcsány Ferenc a kongresszust követően újságíróknak elmondta: meglepte a kezdeményezés, mivel előzőleg az a megállapodás született, hogy ha platformja befejezi a pártszavazás kiírását célzó aláírásgyűjtést, az elnökség kezdeményezi a voksolás kiírását, s ez így is történt. A volt kormányfő úgy fogalmazott: azt látja, hogy ezt a megállapodást most...Véget ért a melegek vonulása - a balhé idén sem maradt el
Az emberei jogok védelméről és a valós esélyegyenlőségről beszéltek az idei meleg méltóság menet végén felszólaló szónokok a mintegy másfél ezres tömeg előtt szombaton a Parlament előtti Alkotmány utcában, ahová jelentős rendőri biztosítással, ellentüntetők kíséretében érkeztek meg a Hősök terétől. A leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) szervezésében tartott megmozdulás résztvevői valós esélyegyenlőséget, az LMBT-közösség emberi jogainak érvényesülését követelték. A felszólalók bírálták a nemrégiben elfogadott új alaptörvényt, amely csak az ellenkező neműek...
« Előző
24435 | 24462 | 24489 | 24516 | 24543 | 24570 | 24597 | 24624 | 24651 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

