Az MSZP az egykulcsos adórendszer eltörlését követeli
2011. június 25. szombat 14:19
Az MSZP az egykulcsos adórendszer eltörlését követeli, és azt javasolja a kormánynak, hogy kezdje meg a válságadók fokozatos kivonását, továbbá fontolja meg egy kedvezményes élelmiszeráfa-kulcs bevezetését.
Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-hez szombaton eljutatott közleményében azt írta: a szocialisták azt javasolják a kormánynak, hogy a kezdődjön meg a válságadók fokozatos kivonása és a kabinet fontolja meg egy kedvezményes áfa-kulcs bevezetését az alapvető élelmiszerekre.
Ezek mellett a párt azt követeli a kormányoldaltól, hogy töröljék el az igazságtalan egykulcsos adórendszert, és vezessenek be olyan, kétkulcsos szisztémát, amely méltányosabb közteherviselést, ennek eredményeképpen magasabb fogyasztást és a jelenleginél jóval stabilabb költségvetési pályát eredményez. A szocialista politikus azt is közölte, hogy a pártja által a parlamentnek benyújtott javaslat mindhárom kritériumnak megfelel.
Az MSZP azt is követeli, hogy több mint egy év után a kormány álljon elő egy hosszú távon fenntartható, kiszámítható energiastratégiával - közölte Tukacs István, kiegészítve ezt azzal, hogy felszólítják a kormányt, hagyja abba a "MOL-típusú tőzsdézést", az emberek magánvagyonának "lenyúlását", mert ezekkel a lépésekkel "mindannyiunk közös jövőjét teszi tönkre".
A kormánynak "nem hitetlenkedni kellene, hanem hitet tenni az emberek valós érdekeinek képviselete mellett" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Tukacs István szerint mind a négy, tavaly óta különadóval sújtott húzóágazat beépítette az áraiba az Orbán-kormány által minden előzetes egyeztetés nélkül a "nyakába varrt" többletköltségeket, ennek eredményeként megemelkedtek az élelmiszer-, a telekommunikációs- és az energiaárak; ami a kispénzű, az igazságtalan adórendszerrel is sújtott kisfogyasztókat érinti leginkább.
MTI - Fotó: mszp.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy magyar városban megtilották a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

