Orbánék elszigetelik az országot - vélik a szocialisták
Az MSZP szerint a kormánynak figyelembe kell vennie a nemzetközi szervezetek bírálatait, ellenkező esetben az ország előbb politikai, majd gazdasági értelemben is elszigetelődik. Harangozó Gábor országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az európai értékek tiszteletben tartása Magyarország önként vállalt kötelezettsége, így azok számon kérése nem tekinthető a belügyekbe avatkozásnak, a nemzetközi bírálatokat - szóljanak akár a médiatörvényről, az új alaptörvényről vagy a bíróságok függetlenségéről - figyelembe kell venni.Az Európa Tanács jelentéstevőinek...
Izraeli kérésre nem utaztatta a Malév a palesztinbarát aktivistákat
A Malév hasonlóan más légitársaságokhoz az izraeli hatóságtól hivatalos értesítést kapott arról, hogy az érintett utasokat, palesztinbarát aktivistákat nem engedik be Izraelbe, ezért nem vállalta a légitársaság utaztatásukat - mondta el Róna Márta, a Malév kommunikációs igazgatója az MTI-nek pénteken.Még csütörtök este párizsi repülőtéri források jelentették, hogy az izraeli hatóságok kérésére nem szállhatott fel kilenc palesztinbarát aktivista a Malév egyik járatára a párizsi Roissy repülőtéren.Róna Márta hangsúlyozta: a Malévnek többletköltséget jelentett volna az aktivisták...Őszi pedagógussztrájk: nincs realitása?
Az oktatási államtitkár szerint nincs realitása az őszi pedagógussztrájknak. Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjúban a többi között elmondta, hogy az új közoktatási törvény szeptemberben vagy októberben a parlament elé kerülhet, és egyelőre nem változik a nyári szünet. Beszélt arról is, hogy a tanítás hatékonysága érdekében az iskoláknak lehetőségük lenne akár 30 perces órák megtartására az alsó tagozaton. Hoffmann Rózsa úgy véli, nincs realitása az őszi pedagógussztrájknak. Ezzel együtt a pedagógus-szakszervezetek mindent el fognak követni, hogy forszírozzák, hiszen a...
Kifizettük a 21,2...
A Magyar Állam 2011. július 7-én kifizette a 21,2 százalékos MOL részvénycsomag 1,88 milliárd eurós vételárát, ezzel megszerezte a pakett tulajdonjogát a Szurgutnyeftegaz orosz olajipari...Valószínűleg a világ...
Feltehetően az ókori források által leírt pannon nép egy törzsének vezetőjét temették abba a halomsírba, amelynek feltárása jelenleg is zajlik Regölyben, az eddig felszínre került leletek...Hőségriadóval érkezik a...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére péntek estig:Pénteken elsősorban az északi megyékben növekszik meg átmenetileg a felhőzet, elszórtan...Megtalálták az eltűnt fiú...
A vízi mentők búvárai csütörtök este, sötétedés előtt megtalálták annak a 16 éves fiúnak a holttestét, aki Balatonmáriafürdőnél tűnt el, miután egy vízibicikliről a vízbe ugrott - közölte...Estére sem állt meg a...
Tovább erősödött a forint csütörtök este, az eurót 262 forint körül, a svájci frankot pedig 216 forint körül jegyezték 18 órakor.Devizapiaci kereskedők szerint a forint az euró...Sikeres lesz az egykulcsos...
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter (képünkön) szerint az egykulcsos adórendszer nagyon sikeres lesz, és azzal minden...
Titokzatos fiolák okoztak riadalmat a kiskunlacházi repülőtéren
Ismeretlen anyagot tartalmazó fiolákat találtak csütörtökön a kiskunlacházi volt szovjet katonai repülőtér főépületében, ezért kivonult a helyszínre egy laboratóriumi munkacsoport - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.A közlemény szerint csütörtök délelőtt a repülőtéren dolgozók a főépület egyik helyiségében "orosz és nemzetközi jelzésekkel ellátott fiolákat találtak", s a feliratok alapján felmerült a gyanú, hogy azok mérgező anyagot tartalmaznak. Mint írták, a fővárosi polgári védelmi parancsnokság veszélyhelyzet-felderítő szolgálata kivonult a...Magyar euró: Matolcsy is 2018-2020-ra tippel
Matolcsy György reálisnak nevezte az Orbán Viktor miniszterelnök által korábban megjelölt 2018-2020 körüli időpontot, amikor Magyarország beléphet az eurózónába.A nemzetgazdasági miniszter a Nézőpont Intézet és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének közös, az EU elnökség kulisszatitkai című rendezvényen Budapesten csütörtökön azt mondta: 2001-ben Magyarország az egyik legígéretesebben fejlődő gazdaság volt. Akkor reális célkitűzés volt, hogy néhány éven belül bevezesse az eurót. "Ha folytathattuk volna az akkori sikeres gazdaságpolitikát még a válság előtt...Fidesz: 54, MSZP: 19, Jobbik: 14, LMP: 10 százalék
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint átrendeződés jelei érzékelhetők a pártpolitikai térben: az LMP erősödik, az MSZP támogatottsága gyengül.Az LMP több fontos területi, demográfiai csoportban is átvette az MSZP korábbi pozícióját. Egyértelműen vezet Budapesten és a 40 év alatti korosztályokban a szocialistákkal szemben - olvasható a felmérésről készült, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összefoglalóban.A felmérés szerint a fővárosban a teljes népesség 19 százaléka támogatja az LMP-t, míg az MSZP-t 11 százalék. A 18-29 éves korosztályban az LMP 23, az MSZP 3...Letették az új Audi-gyár...
Letették az Audi új győri gyárának alapkövét; az üzemben 2013-tól évi 125 ezer jármű készülhet. Ez a társaság negyedik olyan...
Gyengült a forint a svájci...
A svájci frankhoz képest gyengült, a többi fontosabb devizákkal szemben stagnált a forint: az euró csütörtökön 9.30-kor 264,87 forinton, a svájci frank 221,12 forinton állt.Szerda délután...Új határátkelő nyílhat...
Közúti határátkelőhely nyílhat a Somogy megyei Gyékényesen, ahol jelenleg vasúti átkelő működik; a cél az, hogy még Horvátország uniós csatlakozása előtt megteremtsék a két ország közötti...Tovább melegszik az...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:A sok napsütés mellett északkeleten és a nyugati határ közelében lehet erőteljesebb...Kórházba szállítottak 28...
Rosszullét miatt huszonnyolc gyermeket és fiatal felnőttet szállítottak kórházba szerda délután a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két gyermektáborából; állapotuk kielégítő,...Fellegi: csak elvi...
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint az ország finanszírozási rendszerét kötelező előírásokkal nem párosuló új elemmel gazdagíthatja a magyar államkötvények vásárlására...A Mol rántotta magával a piacot
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 261,45 pontos, 1,17 százalékos csökkenéssel, 22.115,37 ponton zárt szerdán.A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt, a Mol körüli hírek nyomán továbbra is erős az eladói nyomás az olajpapíron, a vezető részvények közül csak a Richter zárt pluszban.Noha a nap folyamán a Mol pluszban is volt, aztán kiderült, hogy a kedden még rémhírnek számító információk egy része igaz: a horvát ügyészség jogsegélykérelemmel fordult a magyar ügyészséghez a horvát félnél folyó, az INA olajtársasággal kapcsolatos ügyben, s ennek nyomán tovább...Szilvásyék meghackelték a kormányzati informatikai hálót?
Az Index információi szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) két korábbi főigazgatóját és Szilvásy György volt titokminiszert azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a magyar kormányzati szervek informatikai hálózatának illegális megtámadásában. Az Index úgy tudja, hogy a katonai ügyészségre Szilvásy Györggyel egy időben bevitt csuklyás férfi az UD Zrt.-ügyben érintett hacker volt.Az index.hu-ra szerda délután felkerült cikkben azt írták: az NBH két korábbi főigazgatóját, Galambos Lajost és Laborc Sándort, valamint Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét egy évekkel...Szijjártó tudni véli, Kovács László miért ideges
Kudarcot vallott a magyar és a nemzetközi baloldal támadása Magyarország ellen; a magyar EU-elnökséget az Európai Parlament frakciói sikeresnek értékelték - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel szerdán.A szóvivő arra reagált, hogy az MSZP szerint Európa erősebb, Magyarország azonban gyengébb, az ország megítélése rosszabb lett az elmúlt fél évben, az unió magyar elnöksége alatt. Kovács László, a szocialista párt alelnöke szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: bár az ország számos szakmai sikert ért el ez idő alatt, félő, hogy évek múltával nem erre fognak...A rovat további témái
« Előző
24273 | 24300 | 24327 | 24354 | 24381 | 24408 | 24435 | 24462 | 24489 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szupersztár lenne Fásy...

