A Mol "már" egy hete nem emelt árat - most megteszi
Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.A mostani változtatással a benzin ára 455 forintra nő, a gázolajé 441 forint marad. A Mol egy hete nem változtatott az árakon.Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.Betörők forgatták fel a kulcsi családi tragédia helyszínét
Ismeretlen elkövetők betörtek abba a kulcsi családi házba, amelyben korábban H. Csanád Jutas négy családtagját megölte - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.R. Szabó Ágnes elmondta, hogy a múlt héten a helyszínen végzett nyomozati munka során feldúlva találták a rendőrök a házat. A pecséteket feltörték, és láthatóan értékek után kutatva mindent felforgattak - tette hozzá. Azt egyelőre nem tudni, eltűnt-e valami.A szóvivő hangsúlyozta, hogy az emberölés miatti nyomozást nem befolyásolja a betörés, mert a rendkívül alapos helyszínelés során minden...Gyurcsányék eljárást kezdeményeznek Orbán Viktor ellen
A Demokratikus Koalíció (DK) vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor ellen hétfőn az Országgyűlésben - közölte a párt nevében Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő az MTI-vel. Közleményében arra hivatkozott: a Népszabadság információja szerint a miniszterelnök valótlan adatokat közölt a vagyonbevallásában. A budai, tízszobás luxusvilla mérete a napilap értesülése szerint körülbelül kétszer akkora, mint amekkora a kormányfő vagyonbevallásában szerepel - fogalmazott, hozzátéve: a DK az igazság kiderítése érdekében kezdeményez vagyonnyilatkozati eljárást Orbán...
Ma nevezi meg a frakciónak...
Hétfőn este ismerteti az új államfő személyére vonatkozó javaslatát Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a Fidesz-KDNP-frakciószövetséggel. Orbán Viktor pénteken folytatta le a...Kiss Péter az Élet Menetén:...
Több ezer ember, köztük parlamenti politikusok, közéleti személyiségek részvételével, a sófár jelére indult el vasárnap...
A Fidesz csak 2014-től...
A tervezett 2013 helyett csak 2014-ben, a következő Országgyűlés megalakulásával lépnének hatályba a parlamenti képviselőkre vonatkozó új javadalmazási szabályok, ha a Ház elfogadja a...A Mazsihisz szerint...
Veszélybe került az idős beteg holokauszt túlélők ellátása Magyarországon a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint. A szervezet vezetői vasárnap, az MTI-hez...A pécsi hőerőműbe...
Befejezték az első energiaerdő "learatását" a Somogyi Erdészeti és Faipari Zrt. (Sefag) két évvel ezelőtt...
Emberi csontok kerültek elő...
Emberi csontokat találtak azon az ingatlanon, amelyen a múlt héten négy családtagját gyilkolta meg H. Csanád Jutas, ám ezek...
Megint nem volt ötös a lottón, egekben a nyeremény
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:1 (egy)23 (huszonhárom)39 (harminckilenc)50 (ötven)65 (hatvanöt) Joker: 904082Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatos szelvényekre, egyenként 1.998.695;a 3 találatos szelvényekre 25.655;a 2 találatos szelvényekre 1.500 forintot fizetnek.Már nem kell sokáig rágni a körmünket, hétfő este kiderül, ki lesz az államfő
Hétfő este ismerteti az új államfő személyére vonatkozó javaslatát Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a Fidesz-KDNP-frakciószövetséggel - tudatta a kormányfő szóvivője pénteken újságírókkal. Szijjártó Péter a Fidesz elnökségi ülése után hozzátette: Orbán Viktor most a jelöléshez szükséges konzultációt folytatta le az elnökségi tagokkal. Az MTI információi szerint a Fidesz elnöksége egyöntetűen foglalt állást Áder János fideszes európai parlamenti képviselő államfővé jelölése mellett, aki előzőleg már igent mondott a felkérésre. Korábban a tanácskozásról távozó Kövér László...LMP: segélyt csak pénzben, szó sem lehet utalványról!
Az LMP elfogadhatatlannak tartja azt a kormányzati elképzelést, amely a rászorultaknak kártyával, vagy utalvánnyal biztosítaná a szociális juttatásokat. Szél Bernadett, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának LMP-s tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a kizárólag segélyből élők bevételeik csupán harmadát költik élelmiszerekre, míg majdnem ugyanekkora összeget a lakásfenntartásra, további nyolc százalékot pedig közlekedési kiadásokra fordítanak. Mint mondta, a változtatással a kizárólag segélyből élők képtelenné válnának lakhatásuk...
Magyar Szoborvédő Párt:...
Miután Károlyi Mihály, az első magyar köztársasági elnök szobrát már "dicstelen módon eltávolították" a helyéről és József Attila szobrát is el akarják szállítani, Kövér László...Mégis lesz melegfelvonulás...
A Fővárosi Törvényszék pénteken felülbírálta és hatályon kívül helyezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK) a Meleg Méltóság Menetét megtiltó határozatát, így az idén is lesz...Biztos, hogy Kövér László...
Van olyan jelölt az államfői posztra, aki vállalná is a tisztséget - ez derült ki Kövér László házelnök szavaiból a Fidesz...
Változások lesznek a...
Változások lesznek a kormányban, mivel vannak olyan miniszterek és államtitkárok, akik eleve csak két évre vállalták a megbízatást; az egyeztetések folyamatban vannak - mondta a kormányfő...Államfőjelölés: hamarosan...
Ülést tart péntek déltől a Fidesz elnöksége a Parlamentben; a megbeszélésen az államfőjelölés szerepel napirenden.A tanácskozásra sajtóhírek szerint meghívták Áder János fideszes európai...Orbán felháborodott Baráth...
Felháborította Orbán Viktor miniszterelnököt Baráth Zsolt (képünkön) jobbikos képviselő múlt heti, a tiszaeszlári vérvádat...
Adó-hungarikum a láthatáron - lesz naplemente adó is?
Döntés ugyan még nem született, de lebegtetik az új adófajta bevezetését, például pénzbe kerülne a sárga csekkes befizetés, a készpénzfelvétel vagy a banki utalás.Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője szerint ketté kell választani a híreket, mert kétféle adóról van szó. Az egyik az egyes pénzügyi intézmények pénzmozgásait adóztatná meg, ez egy forgalmi típusú adó, amikor egyik számláról a másikra kerül át a pénz. Ez a Tobin-adó tulajdonképpen - mondta az elemző. Hozzátette: míg a másik adó, amiről szó van az a sárgacsekkes-befizetéseket, a készpénzfelvételeket adóztatná...Feljelentést tett pornófilmforgatás miatt a dunakeszi polgármester
Büntetőfeljelentést tett Dunakeszi fideszes polgármestere a városi sportpályán történt pornófilmforgatás miatt; Dióssi Csaba csütörtökön fordult a hatósághoz - tájékoztatta a dunakeszi polgármesteri hivatal az MTI-t. "Sem Dunakeszi Város Önkormányzatának, sem a Kinizsi Sportegyesület elnökének nem volt tudomása arról, hogy a városi sportpályán az előző önkormányzati ciklusban felnőtt tartalmú filmet forgattak. Engedélyt ilyen jellegű tevékenységre nem adtak" - olvasható a közleményben. Mint írták, a film létezésére az LMP helyi képviselője hívta fel a nyilvánosság...Lobbitörvényért lobbizik a TASZ a kormánynál
Kilenc civil szervezet arra kéri a kormányt, kezdeményezze a lobbitörvény megalkotását - közölte a kabinetnek küldött levél egyik aláírója, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) csütörtökön az MTI-vel. A közleményükben emlékeztettek, hogy a kormány a korábbi - a TASZ szerint egyébként "nem megfelelően működő" - törvényt 2010 decemberében hatályon kívül helyezte. Azóta viszont még jelei sem látszanak egy új törvény megalkotásának, miközben az Országgyűlés az elmúlt csaknem két évben több száz új törvényt alkotott meg. Magyarországon jelenleg semmiféle szabályozás nincs...A rovat további témái
- Nem csökken az üzemanyagok jövedéki adója
- Orbán hamarosan újra találkozhat Barrosóval
- Mélypont: már vásárolni sincs kedve a magyarnak
- A Jobbik támogatta a módosítót, de nem szavazza meg
- A tisztességet akarják jutalmazni - kőbe vésték az egykulcsos adót
- Börtönbe zárná a Jobbik a homoszexualitás hirdetőit
« Előző
22896 | 22923 | 22950 | 22977 | 23004 | 23031 | 23058 | 23085 | 23112 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Minden korábbinál több magyar...
- Faggyal, havazással és széllel...

