Gyurcsány már nem vakarhatja le magáról a szakdolgozat-balhét?

A Hír TV Célpont című műsora azt állítja: Gyurcsány tanárképzős hallgatóként nem vett részt gyakorló tanításon, pedig az kötelező lett volna a diploma megszerzéséhez. Erről az általános iskola egykori igazgatója nyilatkozott. A televízió riportja szerint a volt kormányfő azért kért és kapott felmentést, mert akkoriban lett a főiskola KISZ titkára és emiatt sok dolga volt. A Demokratikus Koalíció közleményben cáfolta a műsorban elhangzott állításokat, szerintük a pártelnök főiskolai leckekönyve egyértelműen bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc osztályzott tanítási gyakorlattal...

Feljelentést tett a KEHI három magánnyugdíjpénztár ellen

Rendkívül drága és felesleges kísérlet volt a magánnyugdíj-pénztári rendszer bevezetése, a felesleges működési kiadások és az elmaradt haszon együttes összege 850 milliárd forintot tesz ki - mondta Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott és Gaál Szabolcs Barna, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnöke egybehangzóan pénteken sajtótájékoztatón a Parlamentben, ahol a magánnyugdíjpénztárak működésének átfogó elemzéséről számoltak be. Selmeczi Gabriella kiemelte: ez körülbelül akkora összeg, amiből 10 év alatt 50 százalékkal magasabb gyest illetve gyedet,...

Sok mindenre szeretne választ kapni az MSZP

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hozza nyilvánosságra a Kínával kötött kétoldalú szerződéseket és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) eddig folytatott megbeszélések részleteit.Józsa István frakcióvezető-helyettes pénteken sajtótájékoztatón azt sürgette, a kabinet ismertesse, mely magyarországi beruházások valósulhatnak meg kínai pénzből, abból a Kínai Fejlesztési Bank által biztosított egymilliárd euró értékű fejlesztési hitelkeretből, amelynek tervezett felhasználásáról kedden írt alá együttműködési megállapodást Budapesten Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és a bank...

Temetőre épült a tragikus...

Temetőre épült a tragikus sorsú kulcsi család háza Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyászati Intézetben vizsgálják H. Csanád Jutas elmeállapotát - tájékoztatta a Fejér Megyei...

Egyelőre nem kezdődhetnek...

Továbbra is bizonytalan a Nemzetközi Valutaalap, az EU és Magyarország közötti hiteltárgyalások hivatalos időpontja - írta pénteki számában a Népszabadság, amely szerint május vége előtt...

Jelentősen, tíz forinttal...

Bruttó 10 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol pénteken. A mostani változással a benzin átlagára 441 forintra csökkent,...

Lemondott Réthelyi Miklós...

Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök....

Percalapú lehet a júliustól...

Percalapú lehet a júliustól bevezetendő telefonadó Értesítették a távközlési szolgáltatókat a legújabb telefonadó-elképzelésekről: az adó mindenképpen percalapú lesz, és...

Orbán még nem döntött a...

Egyelőre nincs döntés arról, hogy Orbán Viktor kormányfő elmegy-e a nyári futball Európa-bajnokságra - közölte a Népszabadsággal a kormányfő szóvivője. Még nem született döntés arról,...

Kezdődnek az idei írásbeli érettségi vizsgák

Kezdődnek az idei írásbeli érettségi vizsgák A nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal pénteken megkezdődnek az idei írásbeli vizsgák. Az idén összesen több mint 137 ezer diák ad számot tudásáról emelt és középszinten, a mostani érettségi szezonban 181 tárgyból lesz középszintű és 65 tárgyból emelt szintű érettségi vizsga. Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint középszinten horvát nyelv és irodalomból egy vizsgahelyszínen hét, német nemzetiségi nyelvből öt vizsgahelyszínen 58, német nemzetiségi nyelv és irodalomból hét vizsgahelyszínen 199, román nyelv és irodalomból egy vizsgahelyszínen 48, szerb nyelv és...

Gyurcsányt már Kálmán Olga is sajnálni kezdte, amikor azt mondta az ATV-ben, hogy ez nem furcsa...

Szerinte a sógor dolgozatát hamisították meg. Jelentjük, újabb nyilatkozattal bővült a Gyurcsány-féle plágiumgyanú ügye. A rendkívül feszült és meggyötört ex-miniszterelnök nemmel válaszolt ugyanis szerdán este arra a kérdésre, hogy másolta-e a szakdolgozatát vagy annak egy részét (NÉZZE MEG AZ ALÁBBI VIDEÓN!). Az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: diplomamunkájához a forrásanyagok egy részét és az inspirációt a Rozs család balatonfüredi házában szerezte, de nem másolta le akkori sógora szakdolgozatát. A műsorvezető, Kálmán Olga láthatóan sajnálta...

Orbán szerint a bankok fizetik majd a tranzakciós adót

A pénzügyi tranzakciós illetéket a pénzintézetek fizetik majd, nem pedig az emberek - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán. Azzal kapcsolatban, hogy a pénzintézetek ezt az illetéket tovább tudják-e hárítani, vagy sem, "számos szabályozás és részletkérdés jön majd még felszínre" - fogalmazott a kormányfő a Fidesz-KDNP frakcióülése után. Arra az újságírói kérdésre, meg lehet-e akadályozni az áthárítást, azt felelte: "a bankadó esetében sikerült". A miniszterelnök ezenkívül arra kérte szerdán a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári...

Egyelőre nem kell börtönbe...

Egyelőre nem kell börtönbe mennie a modernkori bábának A jogerős ítélet ellenére nem kell megkezdenie börtönbüntetése letöltését Geréb Ágnes foglalkozásától eltiltott...

Már "csak" 56 forinttal...

Csökkenti bruttó 10 forinttal a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken - értesült az MTI szerdán piaci forrásokból.A mostani...

Áder János köztársasági...

Áder János köztársasági elnök: A magyar érdekek és a magyar értékek szószólója lesz Áder János - ezt ígérte a szerdán megválasztott köztársasági elnök...

Csökkentik a gyógyászati...

Június elsejétől az állam csökkentené a gyógyászati segédeszközök támogatását, így azok ára, például a vérnyomásmérőké, a mankóké, az ortopéd cipőké és a hallókészülékeké emelkedhet -...

Erős a forint, az euró...

A nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben 284,16 forintot ért egy euró szerda reggel, gyakorlatilag ugyanannyit, mint kedden este.A legutóbbi hazai munkanapon, múlt hét pénteken...

Mesterházy: "ezek...

Mesterházy: Mesterházy Attila úgy gondolja, az elmúlt két évben bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor kormánya embertelen, mert nem veszi...

Gyurcsány már fenyegetőzik: "Ki fogom perelni őket a vagyonukból"

Gyurcsány már fenyegetőzik: Képtelen vádnak nevezte Gyurcsány Ferenc a május elsejei beszédében, hogy egykori sógora négy évvel korábbi szakdolgozatának első 35 oldalával megegyező diplomamunkát adott volna be 1984-ben a pécsi tanárképző főiskolán. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártja városligeti majálisán azt mondta: tiszta a lelkiismerete, és nemcsak az egyetemen őrzött szakdolgozatának eltűnése miatt tesz feljelentést, hanem azokat is beperli, akik azt állítják, hogy plagizált."Bizonyítsák be! (...) Ki fogom perelni őket a vagyonukból, mert nincs annyi vagyonuk, amennyit ér az én...

Vörös csillag viselése miatt előállították a szóvívőt

Vörös csillag viselése miatt előállította a rendőrség Budapesten Nyári Zsoltot, a Zöld Baloldal szóvivőjét - tájékoztatta Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke és Trasciatti Attila, a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke kedden az MTI-t.Közleményük szerint a rendőrség Gyorskocsi utcai épületénél tiltakozásul ülősztrájk kezdődik. Vajnai Attila az MTI-nek azt mondta: "a nemzetközi munkásmozgalom elleni diktatórikus fellépés" ellen tiltakoznak, és követelik az éppen kihallgatott Nyári Zsolt elengedését. A pártelnök közölte azt is, hogy a május elsejei programokon részt vesznek,...

Áder holnap délben már köztársasági elnök lehet

A választás első fordulójának eredményessége esetén Áder János 11 óra után néhány perccel teheti le köztársasági elnöki esküjét. Áder János köztársasági elnökké választásáról dönt az Országgyűlés szerdai ülésén. A fideszes politikus megválasztásához az első fordulóban a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatára lesz szükség, ami kormánypárti szavazatokkal gyűlhet össze, mivel az ellenzéki pártok korábban azt közölték: vagy részt sem vesznek a titkos voksoláson, vagy nemmel szavaznak a Fidesz-KDNP jelöltjére.Az Országgyűlés ülése szerdán délelőtt 10 órakor kezdődik, és azon a...